Elmegyógyintézetbe kerülhet Lindh gyilkosa

Vágólapra másolva!
Egy újabb elmeorvosi szakvélemény szerint súlyos pszichiátriai zavarokkal küzd Anna Lindh gyilkosa. A svéd külügyminisztert tavaly szeptemberben meggyilkoló Mijailo Mijailovicot első fokon életfogytig tartó börtönre ítélték, de ha elfogadják a másodfokú eljárás során készült szakvéleményt, elkerülheti a börtönt.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Mijailo Mijailovic

Súlyos pszichiátriai zavarokkal küzd Mijailo Mijailovic, Anna Lindh svéd külügyminiszter gyilkosa, ezért elkerülheti a börtönt - írta ügyészséghez közel álló forrásokra hivatkozva szerdán a stockholmi Aftonbladet című napilap. A vádlott szempontjából kulcsfontosságú szakvéleményt a svéd szociális ügyek országos igazgatósága (SOS) által kirendelt pszichiáter, Anders Forsman alkotta Mijailovicról. A jelentést még a SOS szakértői testületének is meg kell azonban erősítenie.

Amennyiben a szakvéleményt elfogadják, a stockholmi fellebbviteli bíróságnak, amely június 28-tól tárgyalja az ügyet, érvénytelenítenie kell a márciusban első fokon hozott, életfogytiglani börtönről szóló ítéletet. Ebben az esetben Mijailovicot elmegyógyintézetbe zárják.

Egy korábbi pszichiátriai szakvélemény szerint a vádlott tettének elkövetésekor nem szenvedett ítélőképességét befolyásoló zavarokban, vagyis nem mentesült a büntetőjogi felelősség alól. Az Aftonbladet által idézett forrás szerint "nincsen különösebb baj a korábbi szakvéleménnyel, hacsak az nem, hogy téves következtetéseket vont le."

Mijailovicot a stockholmi börtönből egy göteborgi klinikára szállították át, ahol Forsman professzor egy héten át éjjel-nappal megfigyelés alatt tartotta. Ezzel eleget tettek a gyilkos védője kérésének, aki ellenezte, hogy az újabb megfigyelést a börtönben végezzék el.

Mijailovic pere során nem sikerült kideríteni világosan, hogy mi motiválta tettét. A vádlott azt állította, hogy nem akarta megölni Anna Lindhet, és nem is táplált gyűlöletet Anna Lindh iránt, ugyanakkor azt vallotta, hogy depresszió elleni gyógyszer hatására cselekedett, és kezét "ellenállhatatlan belső hangok" vezették. Mijailovic, akit már korábban többször elítéltek erőszakos cselekményekért, többek között alkoholista apjára támadt, a pszichiátria áldozatának állította be magát, "akinek segélykiáltásait az orvosok nem hallották meg". Ügyvédje erre építette a védelmet.