Tagadja bűnösségét a Djindjic-gyilkosság koronatanúja

Vágólapra másolva!
Tagadta, hogy köze lenne Zoran Djindjic meggyilkolásához a merénylet megszervezésével vádolt egykori szerb titkosszolgálati tiszt. Milorad Lukovic Legija a vádirat egyik pontjában sem érzi magát bűnösnek. A hírhedt vörössapkások egykori parancsnoka elvileg pénteken tett volna vallomást, ám ezt megtagadta, mivel szerinte vallomása befolyásolta volna a szerb elnökválasztást.
Vágólapra másolva!

A Zoran Djindjic életét kioltó merénylet értelmi szerzőjének tartott Milorad Lukovic Legija hétfőn a bíróság előtt tagadta, hogy bármi köze lett volna a néhai szerb miniszterelnök meggyilkolásához. Legija közölte, hogy nem vett részt a merényletben sem ő, sem senki más az általa vezetett, vörössapkások néven ismert titkosszolgálati osztagból (JSO). "Sem én, de a JSO egyik tagja sem vett részt semmilyen tekintetben a Djindjic miniszterelnök elleni merénylet végrehajtásában vagy megszervezésében" - mondta. Közölte, hogy nem érzi magát bűnösnek a vádirat egyik pontjában sem.

A vádirat szerint Legija és a zimonyi klán két másik tagja szervezte meg a Djindjic ellen 2003. március 12-én végrehajtott merényletet, amelyben a bűnbanda és a JSO tizenöt tagja vett részt közvetlenül (ketten közülük védett tanúk). A ravaszt a JSO volt helyettes parancsnoka, Zvezdan Jovanovic húzta meg.

A miniszterelnök elleni merénylet és több más múltbeli politika bűntény megszervezésével vádolt Legija 14 hónapi bujkálás után május 2-án adta fel magát önként a rendőrségnek belgrádi háza előtt. Eredetileg pénteken kellett volna nyilatkoznia a bíróság előtt a terhére rótt vádakról, de kérte a per elnapolását arra hivatkozva, hogy bármit is mond a törvényszék előtt, az befolyásolná a vasárnapi szerbiai elnökválasztást.

A vádak tagadása után Legija a zimonyi maffiafőnökökkel fenntartott kapcsolatairól nyilatkozik a maffiaperekben eljáró belgrádi különbíróság előtt. Kihallgatása várhatóan a hétfői nap folyamán és kedden folytatódik. Ügyvédje azt állította, hogy védence vallomása fejtetőre fogja állítani a merénylet hivatalos verzióját.