Lefejeztek egy forgatókönyvírót Hollywoodban

Vágólapra másolva!
Los Angeles-i otthonában különösen kegyetlen módon gyilkoltak meg egy 91 éves forgatókönyvírót, a gyilkos miután levágta az idős ember fejét,  agyonszúrta annak szomszédját is.
Vágólapra másolva!

Robert Lees, aki az ötvenes években a mccarthyzmus áldozata volt, több televíziós sorozatban is dolgozott, így a Rawhide című westernben, amelyben Clint Eastwoodot felfedezték. A rendőrség hétfőn Hollywoodban előállított egy 27 éves fiatalembert, akinek köze lehet a gyilkossághoz. A rendőrség szerint az illető "igen erőszakos és veszélyes".

Robert Lees fejét levágták. A gyilkos ezután az idős ember fejével magával hurcolva betört az egyik szomszédhoz, egy 67 éves orvoshoz, aki éppen telefonált a gyilkosság idején. Beszélgető partnere hallotta a zajokat és értesítette a rendőrséget.

A Los Angeles-i rendőrség egyik vezetője, Art Miller szerint az orvos lakásában annyi vért találtak, hogy a nyomozók nem tudták rögtön megállapítani a halál okát. Az orvos lakásának egy zugában megtalálták a forgatókönyvíró fejét.

Ezzel egy időben a forgatókönyvíró egyik barátnője megtalálta a fej nélküli holttestet és értesítette a rendőrséget - közölte William Bratton Los Angeles-i rendőrfőnök.