Több mint száz halott delfint találtak Mauritánia partjainál

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Több mint száz elpusztult delfin, nyolc tengeri teknős és öt csőrös cet teteme sodródott partra az elmúlt napokban Mauritánia déli részén. A nyugat-afrikai ország oceanográfiai szakértői megvizsgálták a tetemeket, de előrehaladott bomlásuk miatt használható szövetmintákat már nem tudtak venni.

Ezért a tudósok tanácstalanok a jelenség okait illetően. Idén koranyáron már 139-re nőtt a partra sodort vízi emlősök tetemeinek száma, ráadásul ez a folyamat már a harmadik éve tapasztalható a térségben ebben az időszakban. A mauritániai halászati minisztérium a lehető leghamarabbi vizsgálatot ígérte az ügyben.

Tavaly holland kutatók már megvizsgálták az elpusztult élőlények maradványait, de nem találtak vírusra utaló nyomokat. Mauritánia területi vizei élőlényekben a világ egyik leggazdagabb tengeri területe.