Benzines palackok és könnygáz a NATO-csúcson

Vágólapra másolva!
Kövekkel és benzines palackokkal támadtak a rendőrökre a NATO-ellenes tüntetők az isztambuli csúcsértekezlet megnyitója előtt. A körülbelül kétezer fős tömeget könnygázzal, gumibotokkal és vízágyúkkal próbálták szétoszlatni a rohamrendőrök, az összecsapásoknak legalább 15 sérültje van.
Vágólapra másolva!

Összecsaptak a NATO-ellenes tüntetők hétfőn Isztambulban a zavargások megakadályozására kivezényelt rendőrökkel, közvetlenül a katonai szervezet csúcstalálkozójának hivatalos megnyitója előtt. Az összecsapásra a török nagyváros európai oldalán, a csúcsértekezletnek otthont adó kongresszusi központtól három
kilométerre került sor. A hatóságok számos tiltakozót őrizetbe vettek.

A megmozdulás körülbelül kétezer résztvevője köveket és benzines palackokat hajigált a rendőrök felé. A rendfenntartó osztagok könnygázt vetettek be a tiltakozó csoportosulás feloszlatására, amikor a tömeg megpróbálta áttörni a karhatalom által felállított útakadályokat, és be akart hatolni abba a negyedbe, amely otthont ad a 26 NATO-tagállam csúcsértekezletének.

A tiltakozók közül néhányan áttörték a rendőrök sorfalát és egészen közel jutottak a csúcs környékét lezáró kordonig: a Taksim téren (Isztambul európai részének egyik főterén, a kordontól körülbelül 1 kilométerre) legalább hat kocsit felborítottak. Ezt a csoportot ugyancsak könnygáz segítségével oszlatták szét a rendőrök.

Egyes hírek szerint egy másik városnegyedben is összecsapás tört ki a rendőrök és tüntetők között, a rendfenntartó erők itt szintén könnygázt, illetve gumibotot alkalmaztak. Ez a "csata" is három kilométerre volt a csúcs színhelyétől, csak éppen nem nyugati, hanem északi irányban. Itt állítólag még mindig tartanak az összetűzések - jelentette az MTI.

A mynet.com török hírportál szerint az öszecsapásokban 15 ember sérült meg, köztük öt rendőr. A portál szerint a támadásokkal egy időben Greepeace-aktivisták jelentek meg a Boszporusz-hídon, és egy 30 méteres transzparenst próbáltak kifeszíteni rajta angol neyelvű felitrattal "Nukes out of NATO" (Ki az atomfegyverekkel a NATO-ból).

A csúcs biztonságának szavatolása érdekében összesen 26 ezer rendőrt és katonát mozgósítottak a 12 milliós nagyvárosban.

MTI/[origo]