Milosevic a legkorruptabb európai politikus

A Transparency International idén is elkészítette a legkorruptabb, már nem aktív politikusok listáját. Az első hely már évek óta Mohamed Szuharto egykori indonéz elnöké: 7300 milliárd forintnak megfelelő összeget tett zsebre pozícióját felhasználva . A lista első négy helyén ázsiai és afrikai diktátorok találhatók. A legkorruptabb európai Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök lett, a civil szervezet szerint ő 200 milliárd forintnyi összeget szerzett illegálisan.

Nemzetközi toplistát tett közzé kedden a korrupt politikusokról a korrupció-ellenes küzdelemre szakosodott Transparency International (TI) elnevezésű nemzetközi civil szervezet. A 2003 végén lezárt felmérésben arról olvashatunk, hogy a szervezet szerint a már nem aktív politikusok állami funkcióik, hatalmuk révén mennyi pénzt tettek félre közpénzekből.

A lekorruptabb politikus most is Mohamed Szuharto, Indonézia 1967 és 1998 közötti elnöke lett. A volt államfő 15- 35 milliárd dollárnyi (1 milliárd dollár=209 milliárd forint) összeget szerzett hatalmával visszaélve. Szuharto 1965-66-ben katonai puccsal vette át a hatalmat az országban. 1998-ig  tartó uralma alatt egy millió ember öltek meg.

A lista második helyén Ferdinand Marcos, a Fülöp-szigetek egykori vezetője áll, aki 1972-től 1986-ig mintegy 5-10 milliárd dollárra tett szert. Marcos az 1965-ös választásokat megnyerte, majd 1969-ben újra megválasztottak a kormány élére. 1972-től Marcos minden törekvése arra irányult, hogy a hatalmat saját kezében összpontosítsa: rendkívüli állapotot vezetett be, s megszüntette a demokratikus kormányzási formát. A diktatúrája ellen 1986-ban népfelkelés tört ki, mely elsöpörte Marcos egyeduralmát.

Mobutu Sese Seko, Zaire vezetője 1965-97 között 5 milliárd dollárt nyúlt le saját országától. A TI elemzése szerint ez különösen annak fényében tűnik nagy összegnek, hogy az országban - jelenleg Kongói Demokratikus Köztársaság - az egy főre jutó átlagos GDP mindössze 100 dollár körül van. A Mobuto által eltulajdonított összeg az országnak 32 év alatt juttatott nemzetközi segélyek 40 százaléka.

Sani Abacha, Nigéria elnöke volt 1993-98 között. A Transparency szerint 2-5 milliárd dollárt vágott zsebre uralma alatt. Abacha tábornok 1993-ban az elnökválasztásokat megnyerve került hatalomra. Pozícióját fokozatosan erősítette meg, miután tisztogatásokat végzett a hadseregben és korlátozta az ellenzék jogait. Uralma során Svájcban több bankszámlát nyitott és dollármilliókat menekített ki az országból. Saját családtagjait, közeli barátait és üzletfeleit nevezte ki vezető tisztségekbe és kormányzati pozíciókba. Több beszámoló szerint diktatúrája altt sok esetben bankjegyekkel megrakodott teherautók szállítottak pénzt a nigériai nemzeti bankból Abacha otthonába.

Milosevic korrupt is volt, de háborús bűnök miatt áll bíróság elé

A korruptak listáján a volt jugoszláv vezető Slobodan Milosevic az ötödik helyet szerezte meg. A Transparency szerint 1989-2000 között 1 milliárd dollárral gyarapította vagyonát illegálisan. Jean-Claude Duvalier, Haiti elnöke 1971-86 között 300-800 millió dollárral gyarapította magánvagyonát törvénytelenül. Többek között úgy szerzett pénzt, hogy egyszerűen zároltatta a lakossági számlákat és rendkívüli költségvetési kiadásokra hivatkozva elkobozta a pénzeket, majd saját számláin helyezte el az így ellopott összeget. A Baby Doc-ként ismertté vált diktátor 1971-ben követte apját az elnöki poszton. 1986-ban zendüléssorozat tör ki, és elűzték Baby Doc-ot, aki elmenekül Haitiről.

Alberto Fujimori, Peru  1990-2000 közötti elnöke 600 millió dollárt szerzett törvénytelenül. Az ellene felhozott vád szerint 15 millió dollárnak megfelelő összeget utaltatott át kárpótlás gyanánt jobbkeze, a titkosszolgálatok vezetője számlájára A 2000 novemberi bukása óta Japánban élő és japán állampolgárságú Fujimorit a korrupcuiós ügy mellett ráadásul Peruban többek között gyilkosságban és emberrablásban való részvétellel is vádolják.

Forrás: [origo]
Pavlo Lazarenko

Pavlo Lazarenko, aki Ukrajna miniszterelnöke volt 1996-97-ben, 114-200 millió dollárt tehetett el illegálisan. Lazarenkót hétrendbeli pénzmosással, bűnszövetkezetben való részvétellel és lopott javak 23 rendbeli továbbításával vádolták meg. A vád szerint Lazarenko - energiaügyi minisztersége, majd miniszterelnöksége alatt összeharácsolt és Ukrajnából kicsempészett - mintegy 114 millió dollárt igyekezett tisztára mosni külföldön. Az ellene készített vádirat szerint emellett Lazarenko különböző egyénektől és cégektől "fizetséget kért és kapott" ukrajnai üzleti tevékenység fejében.

A legkorruptabb politikusok listájának kilencedik helyén áll Arnoldo Aleman, Nicaragua 1997-2002 közötti vezetője 100 millió, a tizedik helyezett pedig Joseph Estrada, egykori fülöp-szigeteki vezető lett 78-80 millió dollár törvénytelenül összegyűjtött vagyonával.

Az országok közül Banglades a legkorruptabb, de szorosan a nyomában van a jelentős kőolajkincsekkel rendelkező afrikai Nigéria, majd ugyanerről a földrészről következik a listán több ország - Kamerun, Angola, Kenya, Líbia, Elefántcsontpart, Uganda, Sierra Leone, Kongó-Brazzaville, Szudán, Tanzánia, Gambia és Etiópia.

A korrupció nemcsak az eliteket érinti, a kórházban, a vámnál, a közigazgatásban mindenütt fontos a kenőpénz ezekben az országokban, de másutt is. Mindazonáltal a TI értékelése szerint a legkorruptabbnak tekintett afrikai országokban is változóban van a helyzet, mivel a hitelezők, akik a hidegháború éveiben "a kommunizmus elleni harc" jegyében szemet hunytak a velük szövetséges kormányok korrupciója fölött, mind nagyobb nyomást gyakorolnak. Számos afrikai országban kampányok indultak a tiszta kormányzás érdekében, és a civil társadalom is mindinkább hallatja hangját.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK