Palesztin támadást hiúsítottak meg a Gázai övezetben

Vágólapra másolva!
Támadásra készülő palesztinokat lőttek agyon izraeli katonák Gáza város közelében - jelentette be csütörtök éjjel az izraeli hadsereg. Az izraeli katonák információkat kaptak a készülő akcióról, ezért egy épületben elrejtőzve várták a palesztinokat.
Vágólapra másolva!

Az izraeli szóvivő szerint az izraeli katonák öt fegyveres palesztint lőttek le egészen közelről, de mivel az éjszaka sötétjében nem vizsgálták meg közelről az összecsapás színhelyét, teljes bizonyossággal nem lehet megerősíteni a palesztinok halálát.

Palesztin források nem erősítették meg az öt palesztin halálával végződő összecsapást. Ehelyett arról adtak hírt, hogy csütörtök este hat palesztin sebesült meg, közülük egy súlyosan, Gáza városában az izraeli hadsereg egyik akciója során.

Egy kilencéves palesztin kisfiút lőttek agyon csütörtökön a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah város menekülttáborában. Izraeli katonai illetékesek nem kommentálták az esetet, csak annyit közöltek: a páncélosok akciójának az volt a célja, hogy lerombolják a közeli Egyiptomba vezető, a palesztinok által fegyvercsempészésre használt alagutakat.