Gépek tartják életben az osztrák elnököt

Vágólapra másolva!
Továbbra is válságos az osztrák államfő állapota, főbb szerveinek funkciója egyre ronlik. Thomas Klestil ugyan túlélte a hétfő éjszakát, de orvosai szerint a keddi nap döntő lesz sorsa alakulásában. A mélyaltatásban tartott elnök hozzátartozói már a kórházban vannak. Thomas Klestilt hétfőn kellett kórházba vinni, miután eszméletét vesztette az elnöki rezidencián.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Állapotát igyekeznek stabilizálni

Csökkennek az osztrák államfő életben maradásának az esélyei - állapította meg a Thomas Klestilt kezelő orvoscsoport vezetője. A 72. életévében járó államférfit hétfő óta gépekkel tartják életben AKH bécsi általános kórház intenzív osztályán, de állapotát még nem sikerült stabilizálni. Christoph Zielinski, az államfőt kezelő orvoscsoport vezetője szerint a helyzet már nem is lehetne drámaibb, és a keddi nap döntő lesz Klestil sorsa szempontjából.

A kezelőorvosok szerint fokozatosan romlanak az államfő fontosabb szerveinek funkciói. A helyzet komolyságára jellemző, hogy még keddre tervezett CTG-vizsgálatát is elhalasztották. Jelentések szerint már a kórházban vannak Klestil családtagjai, akiket folyamatosan tájékoztatnak az elnök állapotáról.

Az orvosok azért harcolnak, hogy - ha alacsony szinten is, de - stabilizálják Klestil állapotát. A hétfő reggel óta eszméletlen elnököt mélyaltatásban tartják, és lélegeztetőgéppel biztosítják oxigénellátását. Az orvosok szerint legalább 14 napig kellene altatni, hogy tüdeje megerősödjék.

Többször újraélesztették

Az elnök hétfő reggel esett össze rezidenciáján, szíve leállt. A személyzet, majd a riasztott orvos újraélesztette a 72 éves politikust, akit helikopterrel szállítottak kórházba. Klestil szíve a helikopteren is leállt, a posztjáról július 8-án leköszönő elnök kétszer is a klinikai halál állapotában volt. Azt még nem tudni, hogy ezek milyen mértékben károsították szervezetét.

Klestil már hosszabb ideje küszködik tüdőproblémákkal. Először 1996 szeptemberében került kórházba atípusos tüdőgyulladással. Akkor 4 napig altatták, de az orvosok nem tájékoztatták erről az ország politikai vezetését. Amikor végül ez kiderült, Franz Vranitzky akkori osztrák kancellár vette át ideiglenesen az államfői teendőket. Klestil csak október elején vette vissza a köztársasági elnöki tisztséget, pár hétig betegágyából látta el feladatait. 1996 novemberében azonban tüdőembólia miatt 10 napra ismét kórházba került, majd tavaly júniusban szorult kórházi ápolásra enyhe tüdőgyulladással, novemberben pedig olyan szerencsétlenül esett el az elnöki rezidencia fürdőszobájában, hogy mindkét Achilles-ínját meg kellett operálni. Most hétfőn kritikus állapotban szállították kórházba.

Thomas Klestil második elnöki megbízatása csütörtökön jár le. Utódját, Heinz Fischert, akit áprilisban választottak meg köztársasági elnöknek, ekkor iktatják be tisztségébe. Addig Wolfgang Schüssel kancellár látja el ideiglenesen az államfői teendőket, Klestilt pedig egy későbbi időpontban búcsúztatják posztjáról.