Izrael nem bont falat hágai utasításra

Vágólapra másolva!
Izrael nem ismeri el a hágai Nemzetközi Bíróság határozatát, amelyben a testület a nemzetközi joggal ellentétesnek nyilvánította a Ciszjordániában épített védőfalat. A bíróság pénteki határozata szerint Izraelnek le kell bontania az eddig elkészült részeket, és kárpótolni az érintett palesztinokat. Izrael szerint a bíróságnak "nincs illetékessége", hogy megítélje a kerítés jogszerűségét.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A nemzetközi joggal ellentétesnek nyilvánította a hágai Nemzetközi Bíróság az Izrael által Ciszjordániában épített falat. A nem kötelező érvényű határozatban az építmény eddig elkészült részeinek lebontására szólítják fel Izraelt.

"Az izraeli megszálló hatalom által emelt fal építése a megszállt palesztin területeken - beleértve Jeruzsálemet és környékét -, valamint az azzal kapcsolatos intézkedések ellentétesek a nemzetközi joggal" - közölte a bíróság, amely öt hónapon keresztül vizsgálta a fal ügyét az ENSZ kérésére. A Hárec című izraeli napilap szerint a bírák 14:1 arányban Izrael hátrányára szavaztak a kérdésben. A bíróság úgy véli, hogy a fal jelenlegi nyomvonalát nem lehet katonai okokkal alátámasztani - írja a kiszivárgó értesülésekre hivatkozó lap.

Izrael elutasította a döntést

A bíróság határozatát Izrael elutasította. "Izraelnek nincs oka arra, hogy meghajoljon ilyen képtelen döntés előtt" - kommentálta egy, nevének elhallgatását kérő, magas beosztású izraeli tisztviselő a hágai döntést. Egy palesztin illetékes ezzel szemben üdvözölte az ítéletet, amely szerinte "nagyszerű győzelem" a palesztinok számára.

"Az egyetlen döntés, amelyet az izraeli kormány figyelembe vesz, az izraeli legfelsőbb bíróság határozata" - jelentette ki Jószéf Tomi Lapid izraeli igazságügy-miniszter, aki azzal vádolta a hágai Nemzetközi Bíróságot, hogy tagjaiban előzetesen Izrael-ellenes vélemény fogalmazódott meg. Mint mondta, "legtöbbjük európai ország képviselője, az európai országok pedig ellenséges álláspontot foglalnak el" Izrael palesztinokkal kapcsolatos politikájával szemben. A hágai Nemzetközi Bíróság nem illetékes, hogy megítélje a kerítés jogszerűségét - ismételte meg az izraeli kormány szóvivője a korábban már többször hangoztatott izraeli álláspontot.

Izrael célja, hogy a fal segítségével távol tartsa a palesztin fegyvereseket, ám a palesztinok szerint igazából csak újabb területeket akarnak így Izraelhez csatolni. A fal jelentős része olyan területen épül, amelyet 1967-ben szállt meg Izrael, nem pedig a nemzetközileg is elismert izraeli-ciszjordánaiai határvonalon. A palesztinok szerint a kerítésrendszer kettévágja közösségeiket, elválasztja az emberek otthonait munkahelyeiktől, iskoláiktól.

A múlt héten az izraeli legfelsőbb bíróság is úgy rendelkezett, hogy a falat nem a megfelelő nyomvonalon építik, és egy 40 kilométeres szakasz átépítését rendelte el.