Enged a zsarolásnak a Fülöp-szigetek

Vágólapra másolva!
Augusztusban kivonja 51 katonáját Irakból a Fülöp-szigetek kormánya, miután ismeretlen fegyveresek megzsarolták: kivégzik a fogságukban lévő, nyolcgyermekes Fülöp-szigeteki kamionsofőrt, ha a katonákat 72 órán belül nem vonják vissza. Eddig egyetlen, a megszállásban részt vevő ország sem tett engedményt túszejtők követeléseinek.
Vágólapra másolva!

A Fülöp-szigeteki kormány augusztusban, mandátumuk lejártával kivonja katonáit Irakból - jelentette be szombaton a manilai elnöki hivatal a távirati iroda tudósítása szerint.

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió pénteken mutatott be felvételt a csütörtökön elrabolt, 46 éves De la Cruz kamionsofőrről, amelyen 72 órát adtak a manilai kormánynak csapatai visszavonására. Az országban eddig éles vita folyt arról, hogy meghosszabbítsák-e az augusztusban lejkáró kontingens mandátumát, de az emberrablók követelései nyomán ez abbamaradt: az eddig megszálláspárti elnök hivatalán keresztül bejelentette a csapatok távozását.

Eddig egyetlen, Irak megszállásában részt vevő ország sem engedett túszejtők zsarolásának. Legutóbb Szolomon Paszi bolgár külügyminiszter egy hasonló zsarolási kísérletre reagálva közölte: Bulgária stabil államként kiszámítható külpolitikát folytat, amelyen nem változtat egyik vagy másik emberrablócsoport miatt.