Magyar ámokfutó garázdálkodott Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Egy magyar állampolgárságú férfi a szlovákiai Kiskesziben rátámadt egy helyi lakosra. A dulakodás után ráadásul visszatért a helyszínre és autójával elütötte a kiskeszi férfit, majd elmenekült. A szlovák rendőrök a határon kapták el az ámokfutót, aki tettéért akár három évet is kaphat a szlovák törvények szerint.
Vágólapra másolva!

Garázdaság, zsarolás és elsősegély elmulasztása gyanújával őrizetbe vettek egy 34 éves magyar állampolgárságú budapesti lakost Szlovákiában. A TASR szlovák hírügynökség rendőrségi forrásra hivatkozó keddi jelentése szerint a férfi az érsekújvári járásban fekvő Kiskeszi községben vasárnap ismeretlen okból rátámadt egy helyi lakosra.

A magyar autós a falu vendéglője előtt dulakodásba keveredett egy 38 éves kiskeszi férfival, majd gépkocsijával elhajtott, de néhány perc múltán visszatért a helyszínre. Suzuki Swiftjével célba vette a három társával ott ácsorgó férfit, aki már nem tudott elugrani, a kocsi elkapta és súlyos, 8 napon túl gyógyuló fejsérülést szenvedett.

Az ámokfutó segítségnyújtás nélkül elhajtott, a helyszínre érkezett rendőrök pedig körözést adtak ki ellene. A férfit az ipolysági határátkelőn nem sokkal később elfogták és őrizetbe vették. A gyanúsítottat a szlovák törvények értelmében három évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

A pozsonyi magyar nagykövetség konzulja elmondta: a szlovák hatóságok a nagykövetséget már értesítették az esetről, de egyelőre a konzuli osztály sem tud részleteket. Az őrizetes magyar állampolgár egyelőre sem konzuli védelmet, sem ügyvédet nem kért.