Szalmonellás fertőzést gyanítanak hat ember halála mögött Dél-Németországban - jelentette kedd esti híradójában a ZDF német közszolgálati adó.

A hat, 64 és 92 év közötti asszony a Bajor Alpok nyugati nyúlványainál fekvő Oberstdorfban és Immenstadtban idősek otthonában, illetve kórházban lelte halálát, négyüknél a szalmonellás megbetegedés tipikus jegyeit állapították meg. A feltehetően szalmonellás fertőzés miatt megbetegedett emberek számát nyolcvanra becsülik.

 A gyanús esetek leginkább két oberstdorfi öregek otthonában, valamint Oberstdorf, Sonthofen és Immenstadt kórházaiban fordulnak elő. A rejtélyes a dologban az, hogy a nevezett intézményekre főző konyhák ételmintáiban egy hétre visszamenőleg nem bukkantak szalmonellára. A kempteni ügyészség boncolást rendelt el a hat halálos esetben.

Az Európai Bizottság 2002-ből származó adatai szerint az akkor még 15 tagú Európai Unió országaiban évente körülbelül 160 ezer ember esett ágynak szalmonellás fertőzéssel, becslés szerint kétszázan haltak bele a fertőzésbe.