Hetvenöt gyermek halt meg egy indiai iskolatűzben

Vágólapra másolva!
Legalább hetvenöt gyermek meghalt, amikor kigyulladt egy középiskola a dél-indiai Tamil Nadu szövetségi államban. Az áldozatok száma feltehetően tovább nő, ugyanis még folyik a holttestek kiemelése a romok közül.
Vágólapra másolva!

Legalább hetvenöt gyermek - főként lányok - és néhány tanár vesztette életét pénteken egy dél-indiai iskolatűzben, legalább százan pedig megsebesültek, a Tamil Nadu szövetségi államban lévő Kumbakonam körzetében. A halálos áldozatok száma várhatóan még tovább nő, ugyanis eddig 75 holttestet emeltek ki az épület romjai közül.

A The Hindi internetes oldala szerint a tűz a Radhakrishnan nevű templomváros központjában lévő magániskola, a Krisna középiskola konyhájában keletkezett, helyi idő szerint délelőtt fél tizenegy körül. A lángok gyorsan továbbterjedtek a nádtetős, diákokkal teli épületben, amely egy általános-, egy közép- és egy főiskolának is otthont adott. A tűz idején legalább 900 diák tartózkodott a helyszínen.

A tűz teljesen elpusztított öt tantermet, mire két órás küzdelem után a tűoltóknak sikerült megfékezniük. Az áldozatok közül sokan füstmérgezésben haltak meg, mivel a folyosók igen szűkek voltak. A sérültek ellátására a környező kerületekből vezényeltek át orvosokat.

Idén ez már a második ilyen tragédia a dél-indiai államban. Januárban egy esküvői násznép 59 tagja veszett oda Srirangamban, amikor kigyulladt a házasságkötő terem.