Kerülik a színes bőrűeket a britek

Vágólapra másolva!
Egy Nagy-Britanniában elkészített felmérés szerint a fehér bőrű brit lakosság szinte egyáltalán nem tart kapcsolatot az országban élő színes bőrű kisebbségekkel. Ugyanakkor a felmérés bebizonyította, hogy a bevándorlók leszármazottai jóval nyitottabbak társadalmi kapcsolataikban, mint a brit "őslakosok". A felmérés elkészítői szerint az államnak nagyobb figyelmet kellene fordítania olyan programokra, amelyek a kisebbségek társadalmi elfogadását célozzák.
Vágólapra másolva!
Lázadásoktól tartanak a brit iszlámellenesség miatt/nagyvilag/20040602lazadasoktol.html

Szinte egyáltalán nem hajlandó a fekete vagy az ázsiai közösség tagjaival barátkozni a nagy-britanniai fehér lakosság - ezt állapította meg egy hétfőn ismertetett átfogó felmérés.

A Faji Egyenlőség Tanácsa (CRE) nevű társadalmi szervezet megbízásából készült országos vizsgálatból az derült ki, hogy a fehér bőrű britek 94 százalékának egyáltalán nincs, vagy alig van közeli barátja a fekete közösségből. A fehérek 80 százaléka nem tart fenn közelebbi kapcsolatot muszlimokkal; 90 százalékuk úgy válaszolt, hogy nincs hindu, vagy szikh barátja.

Az 58 milliós brit összlakosságon belül 8 százalékos arányú, vagyis csaknem 5 millió főt számlál a fekete, illetve ázsiai gyökerű kisebbség. Nagy-Britannia több mint negyven éve tekinthető multikulturális társadalomnak, az ötvenes évek végén kezdődött ugyanis a tömeges bevándorlás az egykori gyarmatokról.

A CRE vizsgálata szerint a bevándorlók és leszármazottaik sokkal nyitottabbak a többségi fehér társadalom, illetve más kisebbségi csoportok felé, mint a fehérek: 47 százalékuk úgy válaszolt, hogy legtöbb barátjuk fehér, vagy más etnikai csoportból való. A szervezet szerint a fehér britek szinte teljes elzárkózása az etnikai kisebbségektől jelentős tényezője az előítéletesség terjedésének.

A CRE indítványozta, hogy a brit kormány nyújtson anyagi támogatást olyan amerikai mintájú nyári ifjúsági táborokhoz, amelyekben fehér tinédzserek más bőrszínű kortársaikkal nyaralhatnának együtt, elősegítve az etnikai korlátok lebontását.