Mindjárt kész az iráni atombomba

2004.07.27. 17:12

Brit források szerint Irán néhány hónap múlva képes lesz uránium dúsítására, hogy atombombát készítsen. A hírt hivatalosan nem erősítették meg, de több londoni lap is úgy értesült, hogy Izrael katonai csapásra, az európai nagyhatalmak pedig diplomáciai lépésekre készülnek a veszély miatt.

A brit The Times című lap keddi számában titkos brit forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Irán nagyon közel van ahhoz, hogy atombombát gyártson. Az iszlám köztársaság az Egyesült Államok és Izrael egyik legnagyobb ellensége, és szélsőséges vallási vezetők kezében van a politikai irányítás.

A brit titkosszolgálat úgy tudja, hogy néhány hónap múlva Irán készen áll arra, hogy urániumot dúsítson, és az így nyert anyagot atomfegyver készítésére használja fel. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség régóta vizsgálja az iráni atomprogramot, de a szervezet bécsi központjában nem erősítették meg a gyanút. Az ügynökség névtelenséget kérő munkatársai azonban annyit elmondtak a Times-nak, hogy néhány héttel ezelőtt feltörték azokat a pecséteket, melyeket a szervezet iráni nukleáris létesítményekben helyezett el. Így újra beindíthatták a korábban nemzetközi nyomásra felfüggesztett atomprogramot. Ennek ellenére a bécsi diplomaták nem félnek attól, hogy Irán újra dúsítani akarna.

Az ügynökségtől független diplomaták viszont azt nyilatkozták, hogy kicselezték az ellenőröket, és hamarosan elkészülhet az első iráni atombomba. Egy brit diplomata azt is állította, hogy a német, a francia és a brit kormány sürgős találkozót kért az ügyben az iráni vezetéstől.

A veszély valódiságát megerősíti, hogy Izrael néhány nappal ezelőtt informálisan megfenyegette Iránt, hogy ha elkészül a dúsító, akkor azt azonnal lebombázzák. Név nélkül nyilatkozó izraeli katonai források azt is állították, hogy már a támadás főpróbája is megvolt, egy dél-iráni nukleáris reaktor ellen. Ezt követően az iráni hadsereg szóvivője azt mondta, hogy ha az izraeli gépek támadnak, akkor letörlik a világtérképről Izraelt. 1981-ben az izraeli légierő már tönkretett egy iraki atomreaktort.

Iránban tavasz óta a konzervatív, nyugat-ellenes irányzat megerősödött, míg a kilencvenes évek végén erőre kapott reformerők pozíciója sokat gyengült.

KAPCSOLÓDÓ CIKK