Tagad a fogolykínzással vádolt dán katonanő

Vágólapra másolva!
Visszautasította az ellene felhozott vádakat az iraki foglyok kínzásával meggyanúsított dán katonatisztek egyike.
Vágólapra másolva!

A 37 éves századosnő a B.T. című koppenhágai újságnak elismerte, hogy az egyik fogolynak nem engedte meg, hogy vizet igyon kihallgatás közben, és néhány rabnak ugyanakkor a földön kellett ülnie. Allítása szerint azonban ennek semmi köze kínzáshoz vagy bántalmazáshoz. A vádak következményeként a koppenhágai kormány kedden leváltotta az Irakban szolgáló dán alakulat vezetését.

Egy iraki fogoly többször megpróbálta azzal megzavarni a kihallgatást, hogy vizet kért - idézte a B.T. a katonát, aki a kérés megtagadásával állítólag a "kihallgatás megakadását akarta kiküszöbölni". Az Ekstra Bladet című újság beszámolója szerint az eset június 9-én történt. Azokra a vádakra, hogy a foglyokat hosszabb időre kényelmetlen testtartásokba kényszerítette, a századosnő kijelentette: az emberek számára Irakban "megszokott dolog, hogy a földön ülnek". Felettesei engedélyezték kihallgatási módszereit mindaddig, amíg hirtelen vissza nem rendelték Dániába - mondta.

A B.T. értesülése szerint egységparancsnoka július 20-án egy tolmács leveléből értesült a századosnő módszereiről. A túlkapással gyanúsított katonatisztet tíz nappal később, szolgálati idejének lejárta előtt hazavezényelték Irakból.