Váratlanul Kabulba látogatott Rumsfeld

Vágólapra másolva!
Váratlanul Afganisztán fővárosába látogatott szerdán Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. A politikus az október 9-i elnökválasztás előtt az afgán kormány tagjaival és amerikai katonai vezetőkkel tanácskozik a további stratégiáról és a drogkereskedelem visszaszorításáról.
Vágólapra másolva!

Szerdán váratlanul Kabulba érkezett Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Az afgán fővárosban a politikus megtekinti a választási előkészületeket, és a tervek szerint találkozik Hamid Karzai afgán elnökkel és Mohammed Fahimmal, az ország védelmi miniszterével is. Fahim Karzai egyik riválisát támogatja afganisztán a választási küzdelemben, amely október 9-én dől majd el a jelenlegi elnök és a 17 elnökjelölt között.

Útja előző állomásán, Ománban Rumsfeld azt nyilatkozta: az Egyesült Államok tálib támadásokra számít a választási időszakban, bár bíznak abban, hogy ez nem következik be. "Vannak tálibok a környező területeken? Igen. De ez csak egy tény. Győzni fognak? Nem" - mondta.

Kabuli látogatása előtt Rumsfeld kitért az afgán drogterjesztés helyzetére is, amikor kifejtette: az afgán kormánnyal közreműködve készül már egy új terv az országon belüli drogkereskedelem visszaszorítására. Becslések szerint ugyanis a világ illegális ópiumkészletének 75 százalékát Afganisztánban termesztik.

"Széles körű erőfeszítések kellenek, hogy biztosítsuk, hogy az a több százmillió dollár, amit az emberek ezekért a veszélyes drogokért hajlandóak fizetni, ne kerüljön olyan emberek kezébe, akik azt a demokrácia elpusztítására, a tálib rendszer visszaállítására vagy az al-Kaida finanszírozására használnák. Túl sok erőfeszítést tettünk Afganisztánban, hogy ezt megengedhessük" - nyilatkozta. Azt azonban a miniszter nem közölte, milyen szerepet szánna az új tervben az amerikai erőknek és nemzetközi szövetségeseiknek.