Két amerikai hadosztályt vonnak ki Németországból

Vágólapra másolva!
Két amerikai hadosztály hagyja el Németországot és tér vissza az Egyesült Államokba az amerikai haderők nagyszabású átcsoportosítása keretében - közölték hétfőn az amerikai védelmi minisztérium illetékesei.
Vágólapra másolva!

Az 1. páncélos hadosztály és az 1. gyalogos hadosztály távozik Németországból, de nem valószínű, hogy 2006 előtt megkezdenék támaszpontjaik elhagyását - mondták a névtelenül nyilatkozó illetékesek. Egyetlen, jóval kisebb magasabb egység - egy Stryker páncélosokkal felszerelt dandár - váltja majd fel őket. Ezek a harckocsik sokkal könnyebbek és mozgékonyabbak, mint az M1A1 Abrams tankok, amelyek a kivonuló hadosztályok állományában vannak - közölték a minisztériumi források.

George Bush amerikai elnök hétfőn bejelentette egy amerikai veteránszervezet tagjai előtt mondott Ohio állambeli beszédében, hogy hatvan-hetvenezer katonát vonnak ki Európából és Ázsiából a következő tíz év folyamán. Azzal magyarázta az átalakítást, hogy a hidegháború lezárulta után nincs szükség nagy haderő-koncentrációra Európában, sokkal inkább könnyű, gyors, mozgékony, rugalmas kisebb haderő-csoportosulásokra, amelyek felelni tudnak napjaink új kihívásaira, mindenekelőtt a terrorista fenyegetésre.