Még mindig Szadr-nál Nedzsef kulcsai

Vágólapra másolva!
Ali imám nedzsefi mauzóleumának kulcsai még mindig Muktada asz-Szadr síita radikális vallási vezető fegyveresei, a Mahdi Hadseregének kezében vannak. Nem sokkal korábban Szadr szóvivője még a kulcsok átadásáról számolt be, bár elismerte, hogy a szentély tényleges átengedése még nem történt meg. A szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a szentély átadása után is a Mahdi Hadserege fogja őrizni a mecsetet és a síita szent várost.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Fotó: EPA

Ali imám nedzsefi mauzóleumának kulcsai még mindig Muktada asz-Szadr síita radikális vallási vezető fegyveresei, a Mahdi Hadseregének kezében vannak - közölte szombaton Szadr egyik bizalmasa. "A kulcsokat még nem adtuk át Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh hivatalának, mert Szisztáni feltételeket támasztott" - mondta a mauzóleum egyik őrzője.

Nem sokkal korábban Ahmed as-Sajbáni sejk, Szadr szóvivője még a kulcsok átadásáról számolt be, bár elismerte: a szentély tényleges átengedése még nem történt meg. Sajbáni újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a szentély átadása után is a Mahdi Hadserege fogja őrizni a mecsetet és a síita szent várost. "Nem engedjük be az amerikaiakat Nedzsefbe, a munkánkat még nem végeztük el" - tette hozzá.

Heves összecsapásokat vívtak az amerikai erők Szadr fegyveresei szombatra virradóra az iraki Kúfában. A tűzpárbaj éjszaka kezdődött és mintegy három órán át tartott. A lövöldözésben megrongálódott egy mauzóleumot körülvevő falkerítés. A mauzóleummal szemközti igazságügyi palotát ugyancsak találat érte, az épület egy része kiégett. A síita fegyveresek közölték, hogy páncéltörő rakétagránátokkal lőtték a palotát, ahol az amerikai erők harcállásai vannak.

Fotó: EPA
Fotó: EPA

Az iraki fővárostól északra fekvő Baakúbában két iraki polgári személy életét vesztette és négy további megsebesült, amikor járművük szombaton egy álcázott robbanószerkezetre futott. A helyi rendőrség szerint a merénylők egy amerikai őrjáratot akartak megtámadni, de a pokolgép korábban lépett működésbe.

A szunnita felkelők Bagdadtól nyugatra fekvő fellegvárában, Ramádiban szombaton lelőtték a bűnügyi rendőrség vezetőjét, amikor az ezredes kilépett házából - közölte a helyi rendőrség részletek említése nélkül.

Két amerikai katona vesztette életétét egy rajtaütésben pénteken az észak-iraki Szamarránál. A járőröző katonákra házilag készített robbanószerkezetekkel támadtak iraki felkelők - közölte Bagdadban az amerikai gyalogosok szóvivője. Három másik katona megsebesült. Az egyik áldozat a helyszínen, a másik a kórházba szállítás után halt meg.

Egy lengyel katona meghalt és hat társa megsebesült, amikor egy álcázott pokolgép robbant gépkocsioszlopuk mellett szombaton a közép-iraki Hilla közelében - jelentette a TVN 24 lengyel hírtévé. A magántelevízió tudósítója a Babilon lengyel támaszpontról arról számolt be, hogy az egyik sebesült állapota súlyos. A sérülteket bagdadi és kerbelai kórházakba szállították.

Megkezdődött az iraki biztonsági szervek 259 leendő tagjának a kiképzése szombaton Kairó rendőrakadémiáján. Egyiptom nem küld katonákat Irakba, viszont hozzájárul az iraki biztonsági erők újjáépítéséhez. Hasonló feladatot vállalt Jordánia is, ahol az Irakot a megszállás hónapjaiban irányító, időközben leköszönt amerikai koalíciós hatósággal kötött megállapodás értelmében két éven belül 32 ezer leendő iraki rendőr esik át kiképzésen.