Egy tonna kokaint találtak a görög rendőrök

Vágólapra másolva!
Egy tonna kokaint és fegyvereket foglalt le a rendőrség Dél-Görögországban egy jacht és egy lakás átvizsgálása során. A rendőrök hat embert vettek őrizetbe. A megtalált kábítószer piaci értéke mintegy ötvenmillió euró, azaz több mint 12 milliárd forint. A rendőrség szerint nincs összefüggés a most lefülelt bűnözők és az athéni olimpiai játékok között.
Vágólapra másolva!

Mesterlövész puskákat, kézigránátokat és egy tonna kokaint foglalt le a görög rendőrség az ország déli részén egy jacht, majd egy lakás átkutatása során - közölték illetékesek hétfőn.

A régebb óta megfigyelés alatt tartott jachton a rendőrök hat gyanúsítottat vettek őrizetbe, köztük egy olasz és egy albán férfit. Az ő személyük vezetett azután el ahhoz a közeli bérelt lakáshoz, amelyben a kábítószer nagyobbik részét és a fegyvereket megtalálták. A fellelt egy tonna kemény drog piaci értéke legalább 50 millió euróra tehető.

A főváros Athéntől 285 kilométerre délnyugatra fekvő, tengerparti Kalamata városban lefoglalt készlet valószínűleg egy helyi bűnbanda tulajdonát képezte. A nyilatkozó tisztségviselők szerint semmilyen jel nem utal arra, hogy az ügy bármilyen kapcsolatban állna az Athénban zajló olimpiai játékokkal. Görögország példátlanul magas összeget, több mint egymilliárd eurót költött az augusztus 29-ig tartó játékok biztonságának megteremtésére.