Nigériában tárgyalnak a darfúri válságról

2004.08.23. 7:53

A nigériai fővárosban ülnek össze a szudáni fekete lázadók képviselői és a kormányzat, hogy tárgyaljanak a darfúri válságról. Szudánnak még egy hete van, hogy eleget tegyen az ENSZ felszólításának, és véget vessen az eddig 50 ezer halálos áldozatot követelő erőszaknak a térségben.

Tárgyalóasztalhoz ül a szudáni kormány és két lázadó csoport, hogy rendezzék a darfúri konfliktust, amely miatt több mint egymillió ember volt kénytelenek elhagyni otthonát. Az Afrikai Unió által támogatott megbeszéléseket a nigériai fővárosban, Abujában tartják. Júliusban már tárgyaltak egymással a felek, ám akkor a felkelők kivonultak, mivel a kormány nem volt hajlandó elfogadni feltételeiket.

A felkelő csoportok, a Szudáni Felszabadítási Hadsereg és a Igazság és Egyenlőség Mozgalom képviselői vasárnap érkeztek meg a nigériai fővárosba. Hétfőn emellett a brit külügyminiszter, Jack Straw is Szudánba utazik, hogy megpróbálja rávenni a vezetést az erőszak beszüntetésére.

Az ENSZ becslései szerint körülbelül 50 ezer ember vesztette életét, és több mint egymillióan kényszerültek otthonaik elhagyására a térségben, jórészt arab fegyveres csoportok, a dzsandzsvíd milíciák tevékenysége következtében. A menekültek közül közel kétszázezren nagyon rossz körülmények között élnek.

A világszervezet július végén felszólította a szudáni kormányt, hogy vessen véget az erőszaknak, ellenkező esetben nemzetközi akciót helyezett kilátásba. Ennek határideje egy hét múlva jár le.

Szudán ugyanakkor tagadja, hogy az arab fegyveres csoportok állnának a gyilkosságok mögött, és azt is, hogy támogatná ezeket. A kormányzat szerint a fekete népesség felelős a válságért.

KAPCSOLÓDÓ CIKK