Háborút jósol az oroszokkal a grúz elnök

Vágólapra másolva!
Dél-Oszétia miatt háború robbanhat ki Oroszország és Grúzia között. Erről a grúz elnök beszélt egy francia lapnak. Szaakasvili szerint fel kell készíteni a lakosságot a háborús veszélyre.
Vágólapra másolva!

A grúz államfő szerint közeli a háború Oroszországgal, s erre fel kell készíteni az ország lakosságát. Mihail Szaakasvili a Libération című francia lapnak adott interjújában a Grúziától elszakadni szándékozó Dél-Oszétiának nyújtott orosz segítséget nevezte a háborús veszély okaként. "Nagyon közel állunk a háborúhoz, a lakosságnak fel kell készülnie erre" - mondta.

Szaakasvili ugyanakkor hozzátett, Tbiliszi egyáltalán nem kíván háborút provokálni, sőt, nemzetközi konferencia összehívását tartja szükségesnek Dél-Oszétia kérdésében. "Oroszország kijelentette, hogy ellenzi egy ilyen konferencia összehívását, de úgy vélem a moszkvai álláspont változik" - mondta.

Az elnök szerint kétségtelen, hogy a múlt héten az orosz erők támadták meg a grúz állásokat a térségben. Tbilisziben csütörtökön azt közölték, hogy egy hét alatt a grúz fél vesztesége 24 halott és 50 sebesült volt.

Oroszországnak az az alapvető problémája, hogy az elmúlt években túlságosan sok területet veszített, sok orosz érzi úgy, hogy országa túl sokat veszített és most már szembe kell szállni bármiféle területvesztéssel - mondta interjúban a grúz elnök.