Fejkendő miatt raboltak el francia újságírókat Irakban

Vágólapra másolva!
Két francia újságíró elrablását jelentette be szombaton az Iraki Iszlám Hadsereg nevű terrorszervezet. Az újságírók augusztus huszadikán tűntek el, a terroristák most egy videofelvételt juttattak el róluk az al-Dzsazíra hírtelevíziónak. A franciák fogva tartói azt követelik, hogy Franciaország vonja vissza azt a törvényt amelyben - egyéb vallási jelképek mellett - a moszlim lányok fejkendőjét is kitiltották a francia állami iskolákból.
Vágólapra másolva!

Két francia újságíró esett emberrablók fogságába Irakban - közölte szombaton az al-Dzsazíra televízió. A katari hírtelevízió egy rövid videó felvételt játszott le, amelyen a két újságíró közli, hogy az Iraki Iszlám Hadsereg elnevezésű csoport fogságába esett.

A közszolgálati francia rádió - a Radio France és a Radio France Internationale - két újságírója augusztus 20-án tűnt el Irakban. Az utolsó információk szerint Bagdadból Nedzsefbe indultak.

Ugyanezen a napon tűnt el Enzo Baldoni olasz újságíró is. Baldoni szintén Nedzsefbe tartott egy konvojjal, amikor emberrablók elhurcolták. Nem sokkal később az Iraki Iszlám Hadsereg közölte, hogy a szervezet fogságában van az olasz újságíró. Csütörtökön a szervezet már Baldoni megöléséről adott hírt.

Az olasz újságíró esetében az emberrablók azt követelték, hogy Olaszország 48 órán belül vonja ki katonáit Irakból. Most a terroristák követelése az al-Dzsazíra szerint az, hogy Franciaországban 48 órán belül helyezzék hatályon kívül azt a törvényt, amelynek értelmében a muzulmán lányok nem hordhadtják az állami iskolában a vallásuk által előírt fejkendőt. A francia törvényhozás márciusban fogadta el nagy többséggel azt a törvényt, amely kimondja, hogy a francia állami iskolában tilos a vallási jelképek feltűnő viselése.