Túszdráma Dél-Oroszországban

Vágólapra másolva!
Maszkos, állig felfegyverzett támadók kerítettek hatalmukba egy dél-oroszországi iskolát szerdán. A csecsen és ingus fegyveresek több mint 350 embert - köztük több mint száz gyereket - ejtettek túszul. Állítólag bajtársaik szabadon bocsátását és az orosz csapatok Csecsenföldről való kivonását követelik.
Vágólapra másolva!

Éppen az évnyitó ünnepséget tartották az észak-oszétiai Beszlan legnagyobb, 1. számú iskolájában, amikor 15-25 fegyveres rohanta meg az épületet, és túszul ejtette a bent lévő gyerekeket, tanárokat és szülőket, összesen körülbelül 300-400 embert. Csütörtökön - hivatalos adatok szerint - 354 ember volt a terroristák kezei között.

Az eddigi adatok és feltételezések szerint a géppisztolyos, övre erősített robbanószerekkel és gránátvetőkkel felszerelt támadóknak úgy sikerült kijátszaniuk az iskolánál posztoló négy rendőr éberségét, hogy egy ellopott rendőrautóval és katonai teherautóval érkeztek. Az iskolákat Oroszország-szerte fokozottabban őrzik a múlt heti kettős repülőgép-robbantás óta. Amikor a maszkos támadók kiugrottak, a rendőrök ugyan tüzet nyitottak rájuk, ám kevesen voltak, és már túl késő is volt, ezért kénytelenek voltak fedezékbe vonulni. A rendőrség fél óra alatt zárta le az iskola környékét, miközben igyekeztek visszatartani a helyieket, főleg a túszul ejtettek rokonait.

A hozzátartozók azóta is többször megpróbáltak eljutni az iskola épületéhez, mások pedig az északoszét kormányhivatalok előtt tüntetnek, korrupcióval vádolva a hatóságokat, és azt követelve, hogy árulják el, hogyan voltak képesek a terroristák bejutni a rendőrség által őrzött épületbe. A tömeg amiatt is egyre haragosabb, hogy alig kapnak hírt hozzátartozóikról.

Az épület körül a rendőri, belügyi és biztonsági erők mellett különleges katonai egységek foglaltak állást. A Kaukázus északi térségének több országútján leállították a forgalmat, és lezártak két határátkelőt is az orosz-grúz határon.

12 halálos áldozat

Az iskola lerohanásakor többen meghaltak, a csütörtök dél körüli hivatalos bejelentés szerint 12 civil vesztette életét a túszdráma kezdete óta. A támadáskor és közvetlenül utána 15 felső tagozatos diáknak sikerült megszöknie az iskolából. Hárman az iskola elfoglalása után az ablakon ugrottak ki, tizenketten pedig egy melléképületben húzták meg magukat, és később, amikor a rendőrök és a biztonságiak már körbevették az épületet, előbújtak rejtekhelyükről.

A túszejtők az iskola tornatermében terelték össze foglyaikat, és dróttal összekötött gránátokat helyeztek el az épület bejáratainál. Egyes hírek szerint különválasztották a gyerekeket a felnőttektől. Azzal fenyegetőznek, hogy felrobbantják az iskolát, ha megtámadják őket, és figyelmeztettek: minden egyes halottjukért ötven túszt végeznek ki sebesültjeikért pedig húszat.

Egyelőre eltérő információk látnak napvilágot arról, hogy mit követelnek a terroristák. A szerdai hírek szerint azt követelték, hogy Oroszország vonja ki csapatait Csecsenföldről, illetve, hogy engedjék szabadon Ingusföldön elfogott társaikat. Orosz szóvivők ezeket az információkat azonban csütörtökön - az MTI híradása szerint - már cáfolták. Ami bizonyos, hogy a fegyveresek közvetítőnek Alekszander Dzasokov északoszét, valamint Murat Zjazikov ingusföldi elnökök mellett Aszlanbek Aszlahanov Kreml-tanácsadót és Leonyid Rosalt kérték fel közvetítésre. Rosal volt az az orvos, aki a 2002-es Dubrovka színházi túszdráma során elérte, hogy a gyermekeket szabadon engedjék a terroristák.

Lev Dzugajev, az északoszét elnök hivatalának egyik vezetője szerint az elkövetők csecsenek és ingusok, de van köztük legalább egy oszét is. A túszejtők a New York Timesnak azt üzenték, hogy az asz-Szalihíjn nevű terrorcsoporthoz tartoznak. Ezt a csoportot Samil Baszajev vezeti, aki a csecsen szakadárok legradikálisabb alakja, és a bugyonnovszki kórházi túszejtéssel hívta fel magára először a világ figyelmét 1995-ben. Aszlan Maszhadov, az oroszok ellen harcoló csecsenek hivatalos vezetője azt üzente, hogy neki nincs köze a túszejtő akcióhoz. Hivatalosan még nem erősítették meg az amerikai lap értesülését.

Az ENSZ elítélte az oroszországi terrorcselekményeket

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa orosz kérésre összehívott - közép-európai idő szerint szerda késő esti - ülésén a leghatározottabban elítélte nemcsak a szerdai észak-oszétiai túszejtést, hanem az utóbbi másfél hétben Oroszországban végrehajtott többi terrortámadást is. Kedd este egy öngyilkos merénylőnő robbantotta fel magát Moszkva központjában, 10 embert megölve, augusztus 24-én pedig szinte egy időben pokolgépes robbantás következtében lezuhant két orosz utasszállító repülőgép, és meghalt a rajtuk utazó 90 ember.

A rendkívüli BT-ülés kérésével Oroszország feladni látszott azt az ellentmondásos álláspontját, amely szerint egyfelől a nemzetközi terrorizmus áldozatának tartja magát, másfelől ragaszkodik ahhoz, hogy a csecsenföldi háború kizárólagos belügye.