Szlovákia bővíti a mohi atomerőművet

Vágólapra másolva!
Szlovákia megépíti a mohi atomerőmű 3-as és 4-es blokkját - jelentette be a szlovák gazdasági miniszter. Az Országos Atomenergia Hivatal szerint az atomerőmű bővítése hazánk számára nem jelent semmiféle kockázatot, a zöldek szerint viszont minden egyes blokk potenciális veszélyforrás. Szlovákia a két tervezett reaktorral együtt már nyolc blokkal rendelkezik majd.
Vágólapra másolva!

Pavel Rusko szlovák gazdasági miniszter hétfőn megerősítette, hogy Szlovákia megépíti a mohi (Mochovce) atomerőmű hármas és négyes blokkját. A miniszter először még május végén jelentette be, hogy befejezik az atomerőmű építését.

A gazdasági miniszter szerint az erőművet birtokló és privatizálás előtt álló Slovenske Eletrarne (SE) állami cég lehetséges vevői is a bővítést tervezik. A SE 66 százalékára a cseh CEZ mellett az olasz Enel, illetve az orosz UES-RosenergoAtom alkotta konzorcium pályázik. A beruházás mintegy 1,2 milliárd dollárba kerül, és feltehetően négy és fél évig tart.

Az építés szükségességét erősen vitatja Ausztria: a szomszédos ország a nukleáris baleset kockázatától tart. "A mohi atomerőmű bővítése semmiféle kockázatot nem jelent Magyarország számára" - közölte az [origo]-val az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató helyettese. Lux Iván szerint egy nukleáris baleset hatása érezhető lenne hazánkban is, viszont annak rendkívül csekély a valószínűsége, hogy ez be is következik.

Más véleményen vannak a zöldek. Perger András, az Energia Klub munkatársa szerint minden egyes új blokk potenciális kockázatot jelent. A tavalyi paksi üzemzavar bebizonyította, hogy bármikor bekövetkezhet egy baleset - mondta Perger. Szlovákia pedig a tervezett reaktorokkal együtt már nyolc működő blokkal rendelkezik majd: jelenleg négy üzemel Bohunicében, kettő pedig Mohiban.

A zöldek kifogásolják azt is, hogy amíg Nyugat-Európában az atomenergiát egyre inkább az alternatív energiaforrások (nap-, szél-, vízenergia) váltják fel, addig Kelet-Európában újabb és újabb atomerőműveket terveznek. Atomerőmű építését fontolgatja többek között Románia, Ukrajna, Szlovákia és Csehország is. Perger szerint problémás a radioaktív hulladék elhelyezése is, a legtöbb esetben ez ugyanis nem megoldott.

Szlovákia nem a hazai energiaszükséglet miatt bővíti az atomerőmű kapacitását, Mohi ugyanis főként exportcélra termeli az áramot. A magyar energiamennyiségnek jelenleg közel 10 százaléka érkezik északi szomszédunktól.