Az iszlám szokások szerinti női fejkendő viselésének engedélyezésére utasított egy hágai éttermet az emberekkel szembeni egyenlő bánásmód érvényesülését ellenőrző független holland bizottság (CGB). Az éttermet négy nő panaszolta be, miután fejkendőjük miatt nem szolgálták ki őket, mondván, az nem illik a hely hangulatához. A bizottság döntése nem kötelező érvényű, az étterem tulajdonosa azonnal jelezte is, hogy nem kívánnak eleget tenni az ítéletnek.

Hollandiában azután tört ki botrány a fejkendőviselet miatt, hogy egy étteremben nem szolgáltak ki négy, fejkendőt hordó nőt. Az étterem arra hivatkozott, hogy a helyiség sajátos hangulatának fenntartásához hozzátartozik a vendégek megfelelő öltözete, a hangulatra pedig szükség van a látogatottság és a bevétel biztosításához.. A nők azonban nem hagyták annyiban az ügyet, és panaszt tettek. Az egyenlő bánásmód érvényesülését ellenőrző független holland bizottság (CGB) elítélte az éttermet, és utasította a női fejkenő viselésének engedélyezésére. A kormány támogatását is élvező testület honlapján is olvasható - szerdán hozott - rendelkezés szerint a fejkendő tilalma ellentmond az egyenlő elbánást biztosító törvénynek.

Az idén tízéves fennállását ünneplő bizottság úgy ítélte meg, hogy a fejkendő a vallási kifejezésmód egyik formája, és mint ilyen, viselése nem tiltható meg nyilvános helyeken. Az alkotmány és az említett törvény egyértelműen védelmezi az effajta kifejezésmódot - emelte ki a CGB, amelynek döntése nem kötelező érvényű. Az étterem nem is kíván eleget tenni a határozatnak, bejelentették: álláspontjuk nem változott. A bizottság ilyen esetben bírósághoz fordulhat, hogy ítéletének érvényt szerezzen, de erre az elmúlt években még nem volt példa.

A hollandiai fejkendővitához hasonló játszódott le a közelmúltban más nyugat-európai országokban - köztük Franciaországban, Belgiumban és Németországban - is. Franciaországban idén év elején döntöttek arról, hogy minden vallási szimbólumot kitiltanak az állami iskolákból. A törvény szerint az iskolákba ezentúl nem lehet mozlim fejkendőt, kipát vagy nagyobb keresztet bevinni, sőt még a vallási előírásból viselt szakállat sem engedélyezi. A jogszabály óriási felháborodást váltott ki világszerte, elsősorban az arab országokban. A franciaországi mozlimok ötmilliós közössége hevesen tiltakozott a törvény bevezetése ellen, azt állítván, hogy a törvény elsősorban ellenük, pontosabban a mozlim nők fejkendője ellen irányul.

Áprilisban a délnémet Baden-Württemberg szövetségi államban tiltották be a mozlim tanárok fejkendőviseletét. A helyi parlament azután szavazta meg a rendeletet, hogy a német legfelsőbb bíróság kimondta: a szövetségi államok helyi szinten dönthetnek arról, hogy megengedik-e a mozlim vallású tanárnőknek, hogy az iskolában is viseljék kendőjüket.

Hollandiában szintén jelentős muzulmán közösség él, és az utóbbi években szaporodnak a lakosság fenntartásai a bevándorlókkal szemben - ezt néhány politikus is gerjeszti azzal, hogy részben a külföldi származásúakat teszi felelőssé a növekvő bűnözésért és a holland kultúrára tett negatív hatásokért. Felmérések szerint a hollandok harmadának vannak fenntartásai a muzulmánokkal szemben.