Kiszabadult egy kanadai újságíró Irakban

Vágólapra másolva!
Kiszabadult Irakban egy kanadai újságíró, akit a múlt hét szerdáján ejtettek túszul, és akit azzal fenyegettek, hogy levágják a fejét - közölte hétfőn a kanadai külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Scott Taylort, a katonai konfliktusok szakértőjét, a kanadai védelmi minisztérium által kiadott Harci szellem című lap főszerkesztőjét egy türkmén síita csoport rabolta el a Bagdadtól 450 kilométerre északra fekvő Tell-Áfárban.

Ezt követően egy másik, nem arab, az al-Kaida terrorszervezethez köthető csoportnak adták át, amely Moszulba szállította. Itt minden magyarázat nélkül szabadon engedték miután megverték és halálosan megfenyegették. Taylor az öt nap alatt hatszor azt hitte, hogy meg fog halni. Mint mondta, alig tud járni a verésektől, de nem ez volt a legkeményebb megpróbáltatás, hanem a szellemi nyomásgyakorlás.

A török hírszerzés emberei szerint Scott Taylor az egyetlen külföldi, akit élve szabadon engedett az al-Kaida egy csoportja, és nem értik, hogy miért.