Újabb amerikai túszt végeztek ki Irakban

Vágólapra másolva!
Az at-Tauhíd val-Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) terrorszervezet saját közlése szerint Irakban kedden lefejezett egy újabb amerikai túszt. A szélsőséges csoport brit túszuk kivégzésével fenyeget.
Vágólapra másolva!

"Az (iraki) nemzet buzgó gyermekei a határidő lejárta után kivégezték a másik amerikai túszt is. Hamarosan közzé tesszük a kivégzésről készült videofelvételt, ha Isten is úgy akarja" - áll a közleményben, amelyet - az at-Tauhíd val-Dzsihád korábbi közléseihez hasonlóan - Abu Majszara al-Iraki álnév alatt helyeztek el a világhálón.

A terrorcsoport bejelentéséről az al-Dzsazíra arab nyelvű katari hírtelevízió is beszámolt, forrásaként a világhálón megjelent közleményt jelölve meg. A közlés hitelességét egyelőre nem sikerült megállapítani.

A rövid szöveg ugyan nem említi a kivégzett személy nevét, feltehető azonban. hogy a múlt héten Bagdadban egy brit állampolgárral együtt az at-Tauhíd val-Dzsihád fogságába került két amerikai állampolgár egyike, Jack Hensley az áldozat. A terrorszervezet hétfőn - szintén az interneten - közzé tett egy videofelvételt, amelyen a másik amerikai túsz, Eugene Armstrong lefejezése látható.

Élesen elítélte külföldiek elrablását Muktada asz-Szadr radikális iraki síita hitszónok. Az egyházi méltóság különösen kegyetlennek nevezte olyan polgári személyek elrablását és meggyilkolását, akik humanitárius területen, vagy tudósítóként dolgoznak. Muktada asz-Szadr kedden az iraki Nedzsefben adott nyilatkozatában úgy vélte: ezek a módszerek torzítják a mozlim vallásról alkotott képet.