A szabadkai rendőrség előállított két kiskorút, akik a gyanú szerint még augusztusban megverték Sötét Deniszt. A szabadkai magyar fiút és családját a verés után több támadás érte, ezért múlt héten Magyarországra menekültek.

A szerb belügyminisztérium szerdán megerősítette az MTI-nek, hogy a szabadkai rendőrség elfogott két kiskorút, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megverték Sötét Deniszt, azt a fiatalembert, aki az állandó zaklatások miatt a múlt héten Magyarországra menekült családjával együtt. Ljiljana Trisovic-Felbab százados, a szerb belügyminisztérium osztályvezetője közölte, hogy a szabadkai rendőrség előállította a két kiskorút, akik feltehetően Denisz támadói voltak. Mindketten beismerték tettüket, de azt is mondták, hogy nem nemzeti gyűlöletből verték meg az áldozatot. Egyikük "vegyes" családból származik. A rendőrség szabálysértési eljárást indított ellenük.

Sötét Deniszt augusztus 22-én verték meg a Szabadka központjában található Pátria szálloda előtt. A 19 éves fiú azt mondta, hogy magyarsága miatt verték meg támadói, ugyanis egy Zsolt nevű illető felől érdeklődtek, s amikor kiderül, hogy nem ő a keresett személy, "Mindegy, ő is magyar" felkiáltással folytatták a verést. A történtek után a fiatalember a nyilvánosság elé állt, ami miatt állandó zaklatások érték családját. A múlt héten, Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök szabadkai látogatásának napján ismeretlenek halállal fenyegető magyarellenes jelszavakat festettek fel szabadkai otthonára, kést döftek a bejárati ajtóba. Sötéték két nappal később Magyarországra menekültek.

Borivoj Mucalj szabadkai rendőrfőnök még szeptember 8-án, Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök jelenlétében közölte Szabadkán, hogy elfogták az augusztusban történt "rendbontás" feltételezett tetteseit. Azt ígérte, hogy haladéktalanul közleményt adnak ki az esetről, ez azonban mégsem történt meg. Denisz édesapja ráadásul mindvégig azt állította, hogy a nyomozást végző rendőr szerint a tetteseket nem fogták el.