Újabb Hamász-vezetőt likvidáltak

Vágólapra másolva!
Autójába rejtett pokolgéppel meggyilkolták a Hamász palesztin radikális mozgalom egyik vezetőjét Damaszkuszban. A Hamász szerint a merénylet mögött Izrael áll. A szervezet közleménye megtorlást helyezett kilátásba, amelynek módjáról a mozgalom vezetői döntenek majd. Nevük elhallgatását kérő izraeli biztonsági források nem sokkal a robbantás után elismerték, hogy izraeli ügynökök végeztek a Hamász-vezetővel.
Vágólapra másolva!

Gépkocsijába rejtett pokolgéppel meggyilkolták a Hamász palesztin radikális mozgalom egyik vezetőjét vasárnap Damaszkuszban - közölte a szervezet egyik szóvivője. Oszama Hamdan, a csoport libanoni képviselője elmondta, hogy a pokolgépes merénylet áldozata Ezzeddin asz-Sejk Hálil, akit az izraeliek tizenkét évvel ezelőtt, az első palesztin felkelés idején száműztek a Gázai övezetből. A szóvivő további részleteket nem közölt. A robbanás következtében három járókelő megsebesült.

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió jelentése szerint a negyvenkét esztendős Hálil akkor vesztette életét, amikor pokolgép robbant az általa vezetett gépkocsiban Damaszkuszt az-Zahira negyedében. A robbanószerkezetet feltehetően a vezetőülés alatt helyezték el. Egy szemtanú elmondása szerint Hálil éppen beült a kocsijába, amikor az autóban telefonhívást kapott, és amikor azt fogadta, robbanás történt. A robbantásról közleményt adott ki a szíriai belügyminisztérium is.

A Hamász szerint a merénylet mögött Izrael áll. A mozgalom gázai szóvivője szerint Ezzeddin asz-Sejk Hálil meggyilkolása "a cionista Moszad, izraeli titkosszolgálat aljas bűntette" volt. A szervezet Damaszkuszban kiadott közleménye megtorlást helyezett kilátásba, amelynek módjáról a mozgalom vezetői döntenek majd.

Nevük elhallgatását kérő izraeli biztonsági források nem sokkal a damaszkuszi robbantás után elismerték, hogy izraeli ügynökök végeztek a Hamász-vezetővel. Magas rangú izraeli vezetők - közöttük Ariel Saron kormányfő és a hadsereg vezérkari főnöke - a közelmúltban figyelmeztettek: egyetlen Hamász-vezető sincs biztonságban, még azok sem, akik a palesztin területeken kívül élnek. Hivatalos izraeli beismerés nem hangzott el a történtek után.

Saron kormányfő vasárnap elmondta, hogy utasítást adott a biztonsági erőknek, hogy intenzívebben lépjenek fel a palesztin fegyveres csoportok ellen. Az izraeli miniszterelnök hangsúlyozta, hogy meg akarja akadályozni az izraeli célpontok elleni palesztin támadásokat. Izrael már több szélsőséges palesztin vezetővel végzett célzott támadás során, de most először fordult elő, hogy szíriai területen végeztek a Hamász egyik vezetőjével. A Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű radikális szervezetek főhadiszállása Damaszkuszban van.