Újabb magyar fiút vertek meg a Vajdaságban

Vágólapra másolva!
Újabb magyar fiatalt vertek meg a Vajdaságban. A verekedés egy iskolabuszon tört ki. Az etnikai indíttatású támadást állítólag az váltotta ki, hogy a magyar fiú rámosolygott támadójára. A rendőrség azonosította a támadókat: kiskorú középiskolásokat, akiket ki is hallgattak. Ellenük szabálysértésért indítanak eljárást. A verekedők iskolaigazgatója kizárással fenyegette meg azokat, akik a jövőben magyarokat vernek meg.
Vágólapra másolva!

Újabb magyar fiatalt vertek meg a Vajdaságban - írta szerdán a Magyar Szó című újvidéki napilap. Az eset kedden reggel történt a Feketics és Bácstopolya között közlekedő autóbuszon.

A magyar fiatalt állítólag azért verték meg, mert rámosolygott támadójára, aki azt mondta, hogy "rá még magyar nem mosolygott, és nem is fog". Megütötte a fiút, aki leesett az ülésről, majd többen ráugrottak, és taposni kezdték. Két társa a magyar fiú segítségére sietett, de ők is kaptak néhány ütést, majd újabb két fiú akart segíteni, akiket lefogtak. A verésre a buszsofőr nem reagált azonnal.

A történtek miatt szerdán Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke és Szügyi István kishegyesi VMSZ-es polgármester felkereste a bácstopolyai rendőrséget, ahol előzőleg kihallgatták a tetteseket szüleikkel együtt.

Pál közölte, hogy a rendőrség egy óra alatt fényt derített a támadók kilétére: mindannyian kiskorú középiskolások. A rendőrség ezúttal is szabálysértési eljárást indított, mivel "olyan súlyos sérülés nem történt, ami a jelenlegi törvények értelmében bűnügyi eljárást indokolna".

Pál szerint a támadók mind szerbek voltak, s egyértelműen etnikai hátterű "szerb-magyar" incidensről van szó. A rendőrség egyelőre nem adta át a jegyzőkönyvet, ezért nem tudni, hogy van-e benne etnikai indíttatásra való utalás. A magyarok ellen elkövetett sorozatos jogsértések közül csak egy esetben, a szabadkai Sötét család otthonán megjelent fenyegető falfirkákkal kapcsolatban kiadott rendőrségi közleményben szerepelt ilyen megfogalmazás.

Annak az iskolának az igazgatója, amelyben az elkövetők tanulnak, körlevelet adott ki, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a jövőben a tanintézetből való kizárással fogják büntetni a hasonló erőszakcselekmények elkövetőit.

Pál szerint az eset iskolabuszban történt, amely Kishegyesről szállítja Bácstopolyába a szerb és a magyar diákokat. Szügyivel együtt ezért arra kérték a rendőrséget, hogy erősítse meg a biztonságot azokon a buszállomásokon, ahol a diákok szoktak gyülekezni.