Már vizsgálják a magyar katona boszniai halálát

Vágólapra másolva!
Már a helyszínen van az a vizsgálóbizottság, amelyet a Magyar Honvédség küldött, hogy kivizsgálja a szerdán Boszniában autóbalesetben elhunyt magyar katona halálának körülményeit. A balesetben egy másik magyar is megsérült. Az elhunyt katona kilétét - családja kérésére - nem hozzák nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Megérkezett csütörtökön hajnalban Boszniába az a bizottság, amely egy magyar katona halálos balesetének körülményeit vizsgálja. Erről Kiss Dezső, a Honvédelmi Minisztérium sajtótisztje számolt be a helyszínről. A vizsgálóbizottságot Hajnal István dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokságának törzsfőnöke vezeti. A testületben orvos, jogász és közlekedési szakember is van. Kiss Dezső szerint a testület már meghallgatta a jelentéseket a történtekről, délelőtt a baleset helyszínére utaznak.

A magyar katona szerdán délután vesztette életét, amikor teherautójával lesodródott az útról egy kanyarban, és szakadékba zuhant. Az 5 tonnás teherautóban ülő másik magyar katona súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Neki a keze tört el, és kifordult a válla. A baleset Bihácstól 15 kilométerre történt, a sérült katonát a bihácsi kórházba szállították.

Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója csütörtökön azt mondta az MTI-nek, hogy az elhunyt családja nem járult hozzá a katona nevének és rendfokozatának nyilvánosságra hozatalához. A főigazgató-helyettes közölte azt is, hogy a sebesült magyarországi kezeltetéséről és a holttest hazaszállításáról a honvédség gondoskodik.

A 28 katonából álló, Velika Kladusában állomásozó magyar katonai szállító szakasz a kanadai SFOR-kontingensnek végez szállításokat Bosznia területén 2003 augusztus vége óta. A magyar szakasz egy kanadai-magyar együttműködési szerződés alapján tevékenykedik. A kanadaiak a szállítási feladatok elvégzéséért cserébe magyar tisztek és tiszthelyettesek számára 2-5 hónapos nyelvi, repülős és logisztikai képzéseket biztosítanak Kanadában.