Amerikai hadművelet indult az iraki lázadók ellen

Vágólapra másolva!
Nagyszabású hadműveletet indítottak az amerikai katonák és az iraki kormányerők péntekre virradóan az iraki Szamarra városban. Az ország északi részén fekvő várost a lázadók egyik fellegvárának tartják.
Vágólapra másolva!

A katonai akció nem sokkal éjfél után kezdődött. Az amerikai hadsereg közleménye szerint az amerikai erők az iraki nemzeti gárda és az iraki hadsereg alakulataival közösen a lázadók támadásaira adnak választ, a városban lévő kormány- és rendőrségi épületek biztonságát szavatolják.

A katonai közlemény egyéb részletekkel nem szolgált. Helyszíni sajtójelentések szerint az akció célja az, hogy kiszorítsák a városból a fegyveres lázadókat. Ezeknek számát mintegy kétezerre becsülik, soraikat állítólag 250 külföldi is erősíti.

A harcokba bevetették az amerikai légierőt is. Az első jelentések szerint négy ember - köztük egy gyermek és egy nő - súlyosan megsebesült. Légi támadásokról az amerikai katonai közlemény nem tett említést.

Az Irakban lévő amerikai hadsereg vezetői és az iraki kormány képviselői erősen fogadják, hogy az év végéig "megtisztítják" az úgy nevezett lázadó városok - Fallúdzsát, Ramádit és Szamarrát -, valamint Bagdad lázadó negyedeit, hogy biztonsággal megtarthassák a jövő januárban tervezett választásokat.