Sikeres volt Blair szívműtéte

Vágólapra másolva!
Elhagyta pénteken a kórházat Tony Blair, miután sikeres szívműtétet hajtottak rajta végre. A brit miniszterelnökön szívritmuszavarai miatt végeztek sebészeti beavatkozást. Blair a műtét előtt bejelentette: a Munkáspárt újabb győzelme esetén ki akarja tölteni a harmadik kormányzati megbízatást is, negyedszerre viszont már nem vállalja a jelölést.
Vágólapra másolva!

Elhagyta pénteken este a kórházat, és visszaérkezett a Downing Street-i rezidenciára a brit kormányfő, akin orvosainak tájékoztatása szerint aznap "sikeres" szívműtétet hajtottak végre. Tony Blairen visszatérő szívritmuszavarok miatt végeztek katéteres, vagyis nyitott műtétet nem igénylő mikrosebészeti beavatkozást.

A nyugat-londoni Hammersmith kórház esti tájékoztatása szerint a beavatkozással sikerült kiküszöbölni a rendellenességet, a páciens "gyors és teljes" felépülésre számíthat. Tony Blair várhatóan hétfőn ismét munkába áll.

A miniszterelnök előző este a BBC-nek adott interjúban, maga jelentette be, hogy pénteken kórházba vonul, mivel szívritmuszavarai újra és újra visszatérnek. Blairt emiatt egy éve már kórházba kellett szállítani. A kormányfő a BBC-nek nyilatkozva azzal is meglepetést okozott, amikor kijelentette: a Munkáspárt újabb győzelme esetén ki akarja tölteni a harmadik kormányzati megbízatást, negyedszerre viszont már nem ő akarja csatába vezetni a Labourt.

A pénteki brit sajtó szerint ez utóbbi bejelentés példátlan helyzetet teremtett a brit politikai életben, ugyanis arra eddig nem volt példa, hogy egy kormányfő évekkel előre bejelentse politikai pályafutása végének várható időpontját. A konzervatív lapok véleménye szerint ez a kormányzó Munkáspárton belüli utódlási harc kezdetét jelentheti. Blair legfőbb hatalmi riválisának Gordon Brown pénzügyminisztert tartják, a kormányfő előző esti nyilatkozatában azonban egy félmondattal utalt arra, hogy "sokan mások" is be akarják tölteni a miniszterelnöki posztot.