Öngyilkos lett az ausztrál gyermekpornó-ügy több gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Öngyilkosságot követett el két férfi, akit azzal vádoltak, hogy tagjai voltak az eddigi legnagyobb ausztrál pedofilhálózatnak. Két másik férfit szintén halva találtak, de még egyelőre nem tisztázott haláluk körülménye.
Vágólapra másolva!

Ausztrália eddigi legnagyobb pedofil-botránya során csütörtök óta több mint 200 személyt tartóztattak le. Több mint 400 személynél tartottak házkutatást.

A kiterjedt pedofilhálózat több mint 2 millió fényképet töltött fel az internetre. A képeket kiskorúak láthatók, a legfiatalabb kétéves. A gyanúsítottak között van tanár és börtönőr is. Többeket máris bíróság elé állítottak, többek között az egyik 33 éves tanárt. Többek között azzal vádolják, hogy titokban kamerát helyezett el a gyerekek öltözőjében.

A tavaly indult nyomozásba bevonták az Interpolt is.