Izrael felszámolja a palesztin rakétatámadásokat

Vágólapra másolva!
Addig folytatja gázai akcióját az izraeli hadsereg, amíg teljesen abba nem maradnak az izraeliek elleni palesztin rakétatámadások. Erről Ariel Saron Izraeli miniszterelnök beszélt szombat este. Az akcióban eddig 59 palesztin vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Újabb palesztint lőttek le vasárnap hajnalban az izraeli katonák a Gázai övezet északi részén lévő Dzsabalíja menekülttáborban. Ezzel 59-re emelkedett a hét közepén kezdődött izraeli offenzíva halottainak száma. Az izraeli erők az éjjeli órákban lőtték le az Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges szervezet két fegyveresét, hárman pedig megsebesültek a menekülttábor közelében. Egyes jelentések szerint a legutóbbi áldozat a Hamász nevű radikális palesztin szervezet tagja volt, de a palesztin biztonsági szolgálat egyelőre nem tudta ezt megerősíteni. Helyszíni jelentés szerint harckocsilövedék végzett vele, holttestét egy iskolában találták meg.

Az izraeli hadsereg csütörtök óta folytat nagyszabású katonai akciót a Gázai övezet északi részén. Az akció első három napja során ötvenhárom palesztin és öt izraeli veszítette életét. Az izraeli katonák egy kilenc kilométer széles övezetet tartanak ellenőrzés alatt a határ mentén.

Az izraeli hadsereg azért indította az offenzívát, hogy a palesztinokat az izraeli területek elleni rakétatámadások beszüntetésére bírja. A palesztinok rendszerint az Izrael déli részén lévő Szderót kisvárost veszik célba, de a Hamász egy másik dél-izraeli város, Askelon ellen is támadásokat helyezett kilátásába. Az izraeli biztonsági szolgálat szerint Askelon túl messze van a pontatlan Kasszám rakéták számára, bár egy alkalommal ide is becsapódott egy rakéta, melyeknek hatótávolsága öt kilométer.

Az akció - az izraeli miniszterelnök szombati nyilatkozata szerint - addig tart, amíg a rakétatámadások teljesen meg nem szűnnek. Ariel Saron az izraeli közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: minden lehetségest és szükségest megtesznek annak érdekében, hogy megszűnjenek a Gázai övezettel határos térségben lévő izraeli városok elleni palesztin rakétatámadások. "A jelenlegi helyzet elfogadhatatlan" - mondta.

Saron szerint a katonák fellépnek a Gázai övezetben lévő izraeli telepek védelmében is. Ezeket a telepeket jövőre tervezi kiüríteni Izrael. A kormányfő nyilatkozatával egy időben Izrael ENSZ-képviselője azt közölte az izraeli katonai rádióval, hogy határozottan tiltakozni fog a világszervezetnél, mivel egy filmfelvétel bizonyítéka szerint rakétavetővel felszerelt palesztin fegyveresek használtak a Gázai övezetben egy, az ENSZ jelével megkülönböztetett mentőautót.

Jasszer Arafat palesztin elnök szombaton azt követelte, hogy a "világ azonnal lépjen fel" Izrael bűnös támadása ellen. Elítélte Izraelt Ahmed Korei palesztin miniszterelnök is, aki egyben felszólított az izraeli városok elleni rakétatámadások beszüntetésére. Elítélte az izraeli katonai műveleteket Egyiptom és Jordánia is. Amr Musza, az Arab Liga főtitkára az ENSZ, az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország "teljes némaságát" ítélte el.