Palesztina kikiáltása után lemond Arafat

2004.10.05. 19:50

Palesztina kikiáltása után kész átadni a vezetést Jasszer Arafat palesztin elnök. Arafat nyilatkozatban fejtette ki, hogy Nelson Mandela dél-afrikai polgárjogi vezető mintájára adná át a hatalmat. Arafat szerint az "útiterv" nevű béketerv megvalósítása megoldaná a közel-keleti válságot.

Forrás: EPA
Lamond, ha létrejön a palesztin állam

Jasszer Arafat palesztin elnök kedden bejelentette: a független Palesztina kikiáltása után kész lemondani tisztségéről és visszavonulni. A politikus az as-Sark al-Auszat arab lapnak adott interjújában hangoztatta, hogy Nelson Mandela egykori dél-afrikai vezető mintájára ő is hajlandó távozni a hatalomból, de csak azt követően, hogy létrejött a független palesztin állam.

 

Hozzátette, hogy egy ideig irányítaná a létrejövő új államot, majd átadná az elnöki tisztséget másnak. Arafat szerint a közel-keleti válság megoldását az útiterv néven ismertté vált - a palesztin állam megteremtését is előirányzó - béketerv megvalósítása jelentené, amihez azonban szükséges, hogy a nemzetközi közvélemény nyomást gyakoroljon Izraelre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK