Egyiptomi üdülőhelyeken robbantottak

Vágólapra másolva!
Legalább 31 ember vesztette életét a tábai Hilton hotelben és két közeli vörös-tengeri üdülőhelyen, ahol pokolgépeket robbantottak ismeretlenek. Az izraeli turistákkal zsúfolt szálloda egy része összeomlott. A robbanás miatt kitört tűzvész elől egész családok ugrottak ki az emeleti ablakokból. A merényletek hatására a térségben nyaraló izraeliek ezrei menekültek haza. Az izraeli kormány rendkívüli ülést tart.
Vágólapra másolva!

Legalább 31 halálos áldozata és több mint 150 sérültje van annak a három robbanásnak, amely izraeli határ közelében fekvő egyiptomi üdülőhelyeken történt, a Sínai-félszigeten. Az izraeli rádió híradása szerint az áldozatok között 23 izraeli és 5 egyiptomi állampolgár van. Moszkva egy orosz, London pedig egy brit állampolgár halálát ismerte el. Nyolc orosz állampolgár - köztük egy gyerek - megsérült. A Külügyminisztérium szerint magyar áldozata nincs a merényleteknek.

További harminc embert eltűntként tartanak nyilván. A mentőalakulatok szerint kicsi az esély arra, hogy a romok alatt újabb túlélőkre bukkannak.

Ariel Saron izraeli miniszterelnök pénteken bejelentette: Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel megállapodtak abban, hogy figyelmüket és erőiket a terrorizmus leküzdésére összpontosítják. A két vezető egyetértett abban, hogy ma a terrorizmus a szabad világot fenyegető legsúlyosabb veszély, és közösen kell felvenni a harcot ellene, bárhol csapjon is le.

Az első detonáció a Tábában található izraeli turistákkal zsúfolt Hilton hotelt rázta meg csütörtök éjjel. A robbanás oka még nem tisztázott, de biztonsági források autóbombás merényletre vagy öngyilkos merénylőre gyanakodnak. A hotel egy része összedőlt. A mentőalakulatok eddig 29 holttestet találtak meg a romok alatt, de a törmelék feltehetően még további áldozatokat rejt. Péntek reggel 38 izraeli állampolgárt tartottak számon eltűntként.

Két órával később két kisebb robbanás is történt a közeli Ras al-Sitanban és Nuvejbában. Előbbi az izraeli hátizsákos turisták körében igen kedvelt. A két helyen ketten haltak meg és 43 ember sérült van, szinte mindannyian turisták. Az izraeli védelmiminiszter-helyettes - aki Tábában tartózkodik - közölte, hogy még korai lenne találgatni, ki követte el a merényleteket, de szerinte inkább valamilyen al-Kaidához köthető társaság a felelős.

Forrás: EPA
A hotel egy része összedőlt

A hotel elleni merényletért először a Dzsamaa al-Iszlamíja al-Alamíja nevű csoport vállalta a felelősséget telefonon. Később két másik - korábban nem ismert - iszlám csoport is jelentkezett, mint elkövető az interneten. Az egyiptomi illetékesek először azt mondták, a merényletek a Gázai övezet északi részén indított izraeli katonai akcióval állhatnak összefüggésben. Mások szerint azonban a támadások válaszok Ajman az-Zavahri al-Kaida-vezető felhívására. Az al-Kaida második számú vezetőjének tartott terrorista szervezett ellenállásra szólította fel az iszlám világot, és támadásokat sürgetett az "Izrael fennmaradását lehetővé tévő" országok ellen.

A merényleteket elítélte Jacques Chirac francia, Vlagyimir Putyin orosz és Carlo Azeglio Ciampi olasz államfő, valamint Javier Solana, az Európai Unió külkapcsolatokért felelős biztosa, Jack Straw brit és Joschka Fisher német külügyminiszter.