A kneszet leszavazta Saron előterjesztését

Vágólapra másolva!
Az izraeli parlament leszavazta hétfőn Ariel Saron miniszterelnöknek az ülést megnyitó beszédét, jelképes csapást mérve Saron azon tervére, hogy Izrael kiüríti a megszállt palesztin területek egy részét.
Vágólapra másolva!

A Saron-beszéd ellen megtartott 53-44 arányú szavazásra - amely nem kötelezi a kormányt semmire - azután kerítettek sort, hogy Saron bejelentette: október 25-én a jobboldali honatyák ellenállása ellenére is a ház elé terjeszti tervét a gázai övezeti, illetve a ciszjordániai zsidó telepek 2005-ben végrehajtandó gyors kiürítésére.

Saron előterjesztése szerint az izraeli honatyák november 3-án szavaznak majd a tervről, amelynek értelmében 2005 őszéig felszámolnák a Gázai övezet valamennyi, valamint Ciszjordánia négy, egymástól elszigetelt zsidó települését. Saron, akit többször félbeszakítottak a szélsőjobboldali és az izraeli arab képviselők, megígérte, hogy a vitát "a parlamenti demokrácia szabályai alapján bonyolítják le." A kormányfő egyúttal ismét hitet tett a közel-keleti konfliktus rendezésére hivatott "útiterv" mellett, és felszólította a palesztinokat, hogy mondjanak le az erőszakról.

Saron a hétfői ülésen két bizalmatlansági szavazást is túlélt, amelyek azonban ismét rávilágítottak kormányának ingatag helyzetére. A törvényhozók 60 szavazattal 52 ellenében utasították el az ellenzéki Munkapártnak a kormány gazdasági és szociális politikája miatt kezdeményezett bizalmatlansági indítványát. Saronnak sikerült visszavernie egy másik, az izraeli arab pártok által is támogatott bizalmatlansági indítványt is.