Négy albánt ölt meg a KFOR a tavaszi pogromokban

Vágólapra másolva!
Négy koszovói albánt öltek meg a KFOR katonái Koszovóban a tavaszi zavargások idején. Az ENSZ rendőrség szóvivője szerdán  hozta nyilvánosságra az egy lezárt, és három jelenleg is zajló nyomozás eredményét. A szerb és romaellenes pogromokban összesen 19-en vesztették életüket.
Vágólapra másolva!

Feltételezések szerint négy albánt meggyilkoltak a márciusi koszovói zavargások idején a ENSZ-rendőrség és a békefenntartó haderő (KFOR) tagjai.

Az ENSZ-rendőrség szóvivője szerdán hozta nyilvánosságra, hogy egy esetben be is bizonyosodott az, hogy a nemzetközi rendőri kontingens egyik tagja önvédelemből megölt egy albán tüntetőt. Az ő esetében már lezárták a nyomozást, de a hatóságok három másik ENSZ-rendőr, illetve KFOR-katona ellen nyomoznak, akikkel szemben ugyancsak felmerült az emberölés gyanúja.

A márciusi erőszakkampányban 19 ember vesztette életét és több mint 900-an megsebesültek, de arról eddig nem volt szó, hogy az ENSZ-kontingens rendőrei és katonái által foganatosított intézkedéseknek is voltak halálos áldozatai.

A szerb- és romaellenes pogromban közel hatszáz otthon égett le, s közel négyezren - jobbára szerbek - menekültek el lakhelyükről. A koszovói bűnüldöző szervek több mint 56 súlyos bűnesetben indítottak vizsgálatot, nyolc vádemelés történt, s három esetben már ítéletet is hoztak.