Írország is segít a CARE vezetője kiszabadításában

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok és Írország is jelezte kedden, hogy segíteni kíván a CARE International emberbaráti szervezet Irakban elrabolt műveleti igazgatójának, Margaret Haszan kiszabadításában.
Vágólapra másolva!

Richard Boucher, az amerikai külügyminisztérium szóvivője Washingtonban újságíróknak elmondta: az Egyesült Államok szorosan együttműködik az iraki és a brit hatóságokkal annak érdekében, hogy megpróbálják elérni a londoni székhelyű szervezet vezetőjének szabadon bocsátását.

Dermot Ahern ír külügyminiszter pedig Dublinban közölte, hogy Margaret Haszan ír származású, ezért az ír kormányzat is segíteni kíván a segélyszervezeti vezető kiszabadulásában. Az ír külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Margaret Haszan Írországban született és ír állampolgársággal is rendelkezik a brit és - iraki férfival kötött házassága révén szerzett - iraki állampolgársága mellett.

Írország, amely semleges álláspontra helyezkedett az iraki válságot illetően, nemrégiben megpróbált közbenjárni egy másik túsz, az október elején elrabolt brit Kenneth Bigley szabadon engedése érdekében is. Dublin azért döntött így, mert Bigley anyai ágon ír származású volt. Az ír diplomáciai erőfeszítések azonban sikertelenek maradtak, Bigley-t lefejezték fogvatartói.

Margaret Haszant kedden reggel Bagdadban hurcolták el ismeretlen emberrablók. A túszejtők videofelvételt készítettek róla, s a képsorokat a katari al-Dzsazíra arab nyelvű hírtelevízió közzétette. A nő három évtizede végez emberbaráti munkát Irakban. Elrablását Tony Blair brit kormányfő is elítélte.