Kezét és lábát törhette Castro

Vágólapra másolva!
Leesett Che Guevara mauzóleumának lépcsőjén és összetörte magát Fidel Castro. A kubai államfő egy diplomaosztón tartott beszédet Santa Clarában, ami után a baleset történt. A beszédet a televízió is közvetítette, ahogy azt is, hogy az esés után Castro közölte, "egy darabban van" és feltehetően térdét és karját törte.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Gyorsan a segítségére siettek

Térde és egyik karja sérült meg Fidel Castro kubai államfőnek, aki egy televízióban is közvetített beszéde után elesett. A tévén keresztül ugyan nem látszódott pontosan mi történt, miután az államfő befejezte beszédét és elindult lefelé a szónoki emelvényről, csak az tűnt fel, hogy testőrei egy emberként szaladtak segítségére. Castro egykori harcostársa, a legendás Che Guevara mauzóleumának lépcsőjén esett le Santa Clarában, ahol művészeti oktatók diplomaosztóján mondott beszédet.

Az AP egyik fotósának beszámolója szerint Castro lelépdelt a szónoki emelvény lépcsőin, és ezután botlott meg egy betonlépcsőben, majd jobb oldalával a földre esett, először térdét, csípőjét, majd könyökét és alkarját beütve.

Castro az esés után azonnal igyekezett megnyugtatni a jelen lévő körülbelül harmincezer fős hallgatóságot és a tévénézőket, hogy nem történt komolyabb baja, gyorsan kért egy mikrofont és azon mód, izzadtan közölte: "Kedves diplomások, és más vendégek, elnézésüket kérem, hogy elestem. A találgatások elkerülése érdekében közlöm, hogy valószínűleg eltört a térdem, és az egyik karom is, de még nem vagyok biztos benne... Igyekszem a lehető leghamarabb felépülni, de mint láthatják, ha begipszelnek is, tudok majd beszélni, és tudom folytatni munkámat."

Az államfő biztosította a hallgatóságot, hogy "egy darabban van", és azon viccelődött, hogy másnap bizonyára a világ összes újságja címlapon hozza majd az eséséről készült képeket. Castro kérte a szervezőket, hogy ne búslakodjanak, és folytassák a rendezvényt az eredeti programnak megfelelően - zenével. A tömeg erre hatalmas "Viva Fidel"-ezésbe kezdett.

Ezt követően gyorsan elszállították az elnöki Mercedessel - ugyanis nem egyezett bele, hogy mentőbe ültessék. Kormányzati illetékesek azóta sem közöltek részleteket állapotáról.