A török nők szerint megérdemlik, ha férjük megveri őket

Vágólapra másolva!
Egy nemrég készült felmérés szerint a török nők harmada úgy gondolja, hogy megérdemli, ha a férje megveri, ha vitába száll vele, vagy nem teljesíti házastársi kötelezettségét. Az Európai Unió, melyhez Törökország is csatlakozni szeretne, többször utasította Ankarát, hogy védje jobban a nők jogait. Múlt hónapban a török parlament a nők helyzetét javító reformokat fogadott el, a törvények megváltoztatása azonban nem változtatja meg egyik napról a másikra a gyakorlatot.
Vágólapra másolva!

Egy nemrég készült felmérés szerint a török nők harmada úgy gondolja, hogy megérdemli, ha a férje megveri, ha vitába száll vele, vagy nem teljesíti házastársi kötelezettségét. Az egyik ankarai egyetemen több mint nyolcezer nőt kérdeztek, akiknek 39 százaléka azt mondta, hogy a családon belüli erőszak bizonyos körülmények között indokolt lehet. A vidéki nők körében ez az arány még magasabb, 57 százalék volt.

Az Európai Unió, melyhez Törökország is csatlakozni szeretne, többször utasította Ankarát, hogy védje jobban a nők jogait. Múlt hónapban a török parlament a nők helyzetét javító reformokat fogadott el, többek között szigorúbb büntetéseket a nők elleni erőszak esetében, valamint a házasságon belüli nemi erőszak bűncselekménnyé nyilvánítását. Ennek ellenére Kirsty Hughes kutató úgy véli, hogy a törvények megváltoztatása önmagában nem változtatja meg egyik napról a másikra a gyakorlatot. "Törökország konzervatív, patriarchális társadalom, ami ugyan folyamatosan változik, de még ennél is több reformra van szükség" - állítja.

A felmérésben a török nők egy része azt is indokoltnak nevezte, ha a férje megveri, mert túl sok pénzt költött, vagy elhanyagolja a gyerekeket. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a török nők nagyobb szabadságot élveznek, mint a legtöbb muzulmán országban élő nő. Régóta megvan a joguk ahhoz, hogy szavazzanak, tanuljanak, elváljanak a férjüktől, és az abortuszhoz való jogot is kivívták. De külföldi megfigyelők szerint a nők elleni erőszak, különösen családon belül, továbbra is probléma Törökországban. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet legutóbbi jelentése szerint három török nő közül legalább egy szenved a családon belüli erőszaktól. A szervezet munkatársai állítják, hogy ez a veréstől a nemi erőszakon át egészen a gyilkosságig, vagy az öngyilkosságba kényszerítésig terjed.