Az első vizsgálatok szerint Arafat nem leukémiás

Vágólapra másolva!
Az első vizsgálatok szerint Jasszer Arafat palesztin elnök nem szenved fehérvérűségben. Az orvosok jelenleg kizárják azt az eshetőséget, hogy a palesztin elnök leukémiában szenvedne - mondta újságíróknak a Palesztin Hatóság párizsi küldötte.
Vágólapra másolva!

Nabíl Abu Rudeina, Arafat főtanácsadója korábban bejelentette: negyvennyolc órán belül adnak ki orvosi jelentést a palesztin elnök egészségi állapotáról. Elmondta, hogy az orvosok elemzik a palesztin vezető orvosi vizsgálatainak eredményeit. A főtanácsadó szerint Arafat állapota stabil, de állandó orvosi felügyelet alatt áll. A palesztin elnököt péntek óta Franciaországban, a Párizs melletti Clamart Percy katonai kórházában kezelik.

Közben a CNN amerikai hírtelevízió hírül adta, hogy egyes vezető palesztin tisztségviselők úgy nyilatkoztak: az Arafat-éra véget ért. A palesztin elnök köréhez tartozó palesztinok elmondták, súlyos beteg elnökük nincs abban a szellemi állapotban, hogy jelentős döntéseket hozzon, vagy azokat közérthetően bejelentse.

Mahmúd Abbász, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) második számú vezetője e híradásoknak ellentmondva kijelentette: "Kapcsolatban vagyunk az elnökkel, továbbra is utasításokat kapunk tőle, mivel ő a PFSZ feje." A politikus a PFSZ végrehajtó bizottságának szombati ülését követően nyilatkozott a ciszjordániai Rámalláhban. A PFSZ végrehajtó bizottsága most először ült össze Arafat nélkül.

Mahmúd Abbász elmondta, hogy Arafat távolléte ellenére valamennyi palesztin intézmény folytatja működését. A volt palesztin kormányfő egységre szólított fel minden palesztin erőt, és felszólított mindenkit, hogy imádkozzon "vezetőnk gyógyulásáért, hogy visszatérhessen népéhez és annak ügyéhez, mert még nagy szükség van rá".