Erőszakba torkollott a náciellenes tüntetés Potsdamban

Vágólapra másolva!
Erőszakba torkollott egy szélsőjobboldaliak elleni tüntetés szombaton Potsdamban: körülbelül ezer tüntető próbálta elállni a mintegy 350 szélsőjobboldali útját, s eközben szemeteskukákat gyújtottak fel, rátámadtak a rendőrökre. Négy rendőr megsebesült, több randalírozót előállítottak. A szélsőjobboldaliak számára egy másik útvonalat választottak.
Vágólapra másolva!

Az NPD és egy másik szélsőjobboldali párt, a Német Népi Unió (DVU) közös listán akar indulni a 2006-ban esedékes német választáson és három évvel később az európai parlamenti választáson is. 2006-ban NPD-jelöltet kellene támogatniuk a DVU-híveknek, 2009-ben fordított lenne a szereposztás. Az NPD-kongresszuson azonban egy harmadik szélsőjobboldali erőnek, a Republikánusoknak (Republikaner - REP) is felajánlották a csatlakozást a választási szövetséghez, s Voigt remélte, hogy a REP nem löki el a kinyújtott kezet.

Az NPD és a DVU már szeptemberben is segítette egymást azzal, hogy két tartományi választáson is váltott szereposztásban csak egyikük lépett előtérbe. Az NPD Szászországban a szavazatok 9,2 százalékával simán bekerült a drezdai törvényhozásba, míg a DVU 6,1 százalékkal megtartotta parlamenti helyét a brandenburgi parlamentben.

Az országos képviselőházban, a Bundestagban eddig csak egyszer fordult elő, hogy szélsőjobboldali párt képviselői is helyet foglalhattak a padsorokban: 1949 és 1953 között a Német Birodalmi Párt (DRP) delegálhatott képviselőket. Igaz, csak a szavazatok 1,8 százalékát szerezte meg, de akkor még nem volt érvényben az 5 százalékos parlamenti küszöb.

Ugyancsak tüntettek a türingiai Leinefeldében a neonácinak is minősített Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) kongresszusának helyszínén. A párt vezetője, Udo Voigt azt állapította meg, hogy "most sokkal erősebbek vagyunk, mint korábban".