Zavart keltett Amerikában bin Laden üzenete

Vágólapra másolva!
A két elnökjelölt számolt azzal, hogy az utolsó pillanatban beüthet az amerikai választások közmondásos októberi meglepetése, talán egy újabb terrortámadás formájában, de mindkét tábort összezavarta, hogy Oszama Bin Laden közvetlenül az amerikaiakhoz intézett üzenetet az éleződő kampány sűrűjében.
Vágólapra másolva!

George Bush elnök és John Kerry első nyilatkozataikban egységfrontot alakítottak az Al-Kaida vezérével szemben, és fogadkoztak, hogy elnökként rendíthetetlenül folytatják a harcot a terrorizmus elleni. Valamivel később már azzal vádolták egymást, hogy politikai célokra aknázzák ki az első számú ellenség felbukkanását.

Kerry: Bush futni hagyta Oszama bin Ladent

John Kerry legelső tévényilatkozatában leszögezte, hogy Amerika egységes elszánásában, hogy levadássza a terroristákat és végezzen velük, de egyúttal felrótta George Bush elnöknek, hogy Afganisztánban futni hagyta a terrorista vezért: Oszama bin Laden körül a Tora-Bora hegységben már szorult a hurok, mégis hagyta kicsúszni belőle, mivel a munkát kihelyezte, afgán hadurakra bízta, akik nem sokkal azelőtt még egy követ fújtak az Al-Kaida vezérével. Kerry csak azt mondta, amit a kampány során rendszeresen ismételgetett, a "munka kihelyezése" hívószavával duplán ütve, mivel az másik vádjára is utal, amely szerint az elnök tétlenül nézi, hogy a vállalkozók Amerikából az olcsó bérű országokba viszik ki a munkahelyeket.

Kerry valamivel később a floridai repülőtéren nyilatkozva ismét azt hangsúlyozta, hogy az amerikaiak teljesen egységesek abban, hogy elpusztítsák Oszama bin Ladent és a terroristákat, de nem szólt Tora-Boráról.

Bush: Kerry nem mond igazat

Bush elnök megközelítése is változott a nap során. Első, tömör nyilatkozatában leszögezte, hogy az amerikaiak nem hagyják magukat megfélemlíteni vagy befolyásolni és biztos abban, hogy ebben Kerry is egyetért vele. Az Ohio állambeli Columbusban, ahol együtt lépett fel Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzóval, az elnök hangot váltott. "Ellenfelem továbbra is olyasmiket állít, amelyek nem igazak. Ez különösen szégyenletes az ellenség új videofelvételének a tükrében".

Dan Bartlett, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója szerint a demokrata elnökjelölt 12 órát sem hagyott az amerikaiaknak, hogy feldolgozzák a hírt. Joe Lockhart, a massachusettsi szenátor kampánystratégája kihívónak és szégyenletesnek nevezte azt, hogy Bush elnök politikai játékot űzött az ügyben.