Vágólapra másolva!
Új európai uniós biztos jelölését kérte Lettországtól az Európai Bizottság elnöke. A lett kormány már kedden megnevezte új jelöltjét Andris Piebalgs korábbi oktatási  és pénzügyminiszter személyében. A lett jelölt mellett az Európai Parlament sok képviselője korábban a holland, a dán, a magyar és az olasz biztos felkészültségét is kifogásolta. A homoszexualitással kapcsolatos nézetei miatt leginkább bírált Buttiglione már a hét végén visszalépett. Egy brüsszeli magyar diplomata szerint Kovács visszahívását eddig nem kérték.
Vágólapra másolva!

Magyarországot nem kérte fel Manuel Durao Barroso, a következő Európai Bizottság elnöke, hogy vonja vissza Kovács László jelölését - nyilatkozta kedden egy brüsszeli magyar politikus az AFP francia hírügynökségnek. Mindeddig semmiféle ilyen kérést nem fogalmaztak meg Magyarország felé, és remélem, nem is fognak - mondta a névtelenséget kérő illetékes. Egy brüsszeli diplomata hétfőn még úgy vélekedett, hogy Kovácsot is fenyegeti a visszahívás veszélye, ami kedden már elérte az adó- és vámügyi biztosi tisztségére jelölt lett Ingrida Udrét.

Lettország új jelöltet állított kedden Andris Piebalgs személyében az Európai Bizottságba. A leköszönő rigai kabinet gyorsan egyetértésre jutott abban, hogy Andris Piebalgs korábbi oktatási és pénzügyminisztert jelöli az eddigi megbízott, Ingrida Udre helyére az Európai Bizottságba. A 47 éves Piebalgs korábban hazájának az Európai Unióhoz akkreditált nagykövete volt, jelenleg a lett biztos kabinetfőnökeként dolgozik Brüsszelben.

Barroso még kedden levélben kérte a rigai kormányt, hogy jelöljön valaki mást az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosi posztjára Ingrida Udre helyett. Udre ugyanis pártfinanszírozási botrányba keveredett, és bírálat érte a bizottság összetételét jóváhagyó Európai Parlament (EP) részéről.

Az EP képviselői a lett jelölt mellett korábban kifogásolták még az olasz Buttiglione, a holland Kroes, a dán Fischer Boel és Kovács László biztosi kinevezését is. Az Európai Parlament a múlt héten szavazott volna a Barroso vezette új EB beiktatásáról, ám Barroso a voksolás elhalasztását kérte, és azt, hogy tovább tárgyalhasson az uniós tagországok kormányaival a biztosok személyéről.

A legtöbb vitát Rocco Buttiglione személye váltotta ki, az olasz biztosjelöltnek ugyanis a homoszexuálisokról és a nők családon belüli szerepéről vallott nézetei elfogadhatatlannak bizonyultak számos EP-képviselő számára. Buttiglione így a hét végén visszalépett, az olasz lapok értesülései szerint pedig Franco Frattini külügyminiszter lehet Olaszország új biztosjelöltje az Európai Bizottságba.