Rendőr volt az egyik beszlani túszejtő

Vágólapra másolva!
Ingusföldi különleges rendőr volt az egyik beszlani túszejtő, a terroristák pedig többen voltak, mint amiről az orosz hatóságok beszámoltak - írják a csütörtöki moszkvai lapok. A Gazeta című orosz lap szerint a ingus rendőr rendkívül hasznos volt a terroristák számára, mivel ellenőrzés nélkül bárhova bejuthatott.
Vágólapra másolva!

Az ingusföldi rendőrség belső biztonsági részlegének operatív megbízottja volt az egyik beszlani túszejtő - értesült a Gazeta című orosz lap. Basir Plijev még augusztusban tűnt el. A rendőr roppant hasznos volt a terroristák számára: igazolványa zöld utat jelentett bárhová, autóját pedig ismerték a hatóságok, így mindenhova akadálytalanul bejutott.

Szanyiszlav Keszajev, az északoszét parlamenti vizsgálóbizottság tagja a Gazetának elmondta: szemtanúk szerint a túszejtők nem 32-en voltak, mint ahogy az orosz ügyészség közölte, hanem többen, a túszszabadítás körüli zűrzavarban azonban néhányan könnyen kereket oldhattak. Az orosz napilap szerint 12 holttestet még mindig nem azonosítottak.

Az iskolai tűzharcban részt vevő különleges egység egyik tagja a Komszomolszkaja Pravda című lapnak arról számolt be, hogy ő maga 49 halott és három elfogott terroristát látott a túszdráma után, 13 támadónak pedig sikerült elmenekülnie. A hatóságok csak egy terrorista, Nur-Pasa Kulajev elfogásáról számoltak be, de a bulvárlap szerint elfogták a beszlani terrorakciót szervező Samil Bászájev csecsen hadúr segédjének tartott Vlagyimir Hodovot, valamint egy öngyilkos merénylőnőt is. A lap szerint a terrorkommandónak négy nő tagja volt.