Arafat kómában van

Vágólapra másolva!
Csütörtök este már halálhírét keltették Arafatnak, de ezt később palesztin illetékesek és orvosi is cáfolták. A palesztinok párizsi képviselője szerint a palesztin elnök "visszafordítható kómában" van. Eközben Izrael már azt közölte, megengedné, hogy a Gáza övezetben temessék el Arafatot, akinek állítólag már csak napjai vannak hátra.
Vágólapra másolva!

Kritikus állapotban, élet és halál között lebeg Jasszer Arafat - a párizsi palesztin követ szerint. "Kómában van, nem tudjuk pontosan, annak melyik típusában, de ez a kóma visszafordítható. Lehet, hogy visszatér belőle, lehet, hogy nem" - mondta Leila Sahid a francia RTL rádiónak adott nyilatkozatában. Szerinte a palesztin vezető "minden létfontosságú szerve működik", és a korábbi feltételezések, amelyek szerint beállt az agyhalál nála, nem igazak.

A 75 éves politikus szerdán lett rosszul abban a Párizs melletti katonai kórházban, ahol péntek óta kezelik. A hírek szerint többször elvesztette eszméletét, egyes belső szervei leálltak, intenzív kezelést kap. Csütörtök este halálhíre is felreppent, ezt azonban a palesztinok és a kórház orvosai is tagadták.

Először izraeli forrásokra hivatkozva közölte a Channel One, hogy meghalt Arafat, majd francia illetékesek és egy francia rádió - a Radio Monte Carlo - is az elnök halálhírét keltette. Sőt, a luxemburgi kormányfő is közölte a halálhírt. "15 perccel ezelőtt elment" - mondta csütörtök este Jean-Claude Juncker. Később azonban visszavonta nyilatkozatát, miután beszélt Jacques Chirac francia elnökkel.

A kórház szóvivője szerint Arafatnál az utóbbi napokban egyre komplikáltabb problémák léptek fel, ami miatt intenzív kezelés alatt áll. A Haaretz című izraeli napilap internetes kiadása szerint Arafat kritikus állapotban van - már csak napjai vannak hátra. Feltételezések szerint az elnök beleiben vagy gyomrában daganatot találtak, esetleg vérmérgezést kapott.

Egyes források szerint a palesztin vezért lélegeztető géppel tartják életben, és állapota a gondos kezelés ellenére sem javul. Egy orvos szerint Arafatnak már nincs esélye, hogy felébredjen a kómából. A neve elhallgatását kérő doktor szerint az elnök az utóbbi három évben elhanyagolta egészségét és ez vezetett mostani állapotához.

Hova temessék?

Izrael megengedné a palesztinoknak, hogy a Gáza övezetben temessék el Jasszer Arafat palesztin elnököt, de Jeruzsálemben nem lehet a temetése - közölte pénteken Jószef Lapid izraeli igazságügy-miniszter. Arafat korábban tanácsadóival folytatott magánbeszélgetésekben azt mondta, hogy szeretné, ha a jeruzsálemi al-Aksza mecset, az iszlám egyik legfontosabb szentélye közelében temetnék el.

Névtelenséget kérő izraeli biztonsági vezetők szerint Izrael ebbe nem egyezne bele, és csak a Gáza övezetet tekinti lehetséges megoldásnak. Azt is elleneznék, hogy a palesztin elnök végső nyugvóhelye Ciszjordániában legyen, ahol Arafat három éve él az izraeli hadsereg által körülzárt rámalláhi főhadiszállásán.

Hogyan tájékozódik ország - világ híreiről? http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04

Palesztin illetékesek mindeddig nem voltak hajlandóak tervezni a Párizs környéki katonai kórházban ápolt Arafat temetését, sem pedig egyeztetni az izraeli hatóságokkal a gyászszertartásra érkező külföldi vezetők esetleges beutazását, mondván, hogy amíg bizonytalan a palesztin vezető állapota, nem tárgyalnak ilyesmiről.

[origo]/MTI