Újabb erős földrengések Japánban

Vágólapra másolva!
Újabb erős földrengéssorozat rázta meg hétfőn Japán Niigata prefektúrát. Hatan könnyebben megsérültek.
Vágólapra másolva!

Ismét földrengéssorozat rázta meg Japán Niigata prefektúrát. A legerősebb földmozgás a Richter-skála szerinti 5,8-es erősségű volt, ezt Tokió egyes részeiben is lehetett érezni. Az első 5,8-os erősségű földmozgást, amelynek az epicentruma Niigatában volt, 5-ös és 4-es erősségű utórengések követték. A gyorsvasút Tokió és Niigata közötti járatát elővigyázatosságból leállították.

A Niigata prefektúrában október 23-én bekövetkezett, a Richter-skála szerint 6,8-es erősségű földrengésnek 39 halálos áldozata és 3183 sebesültje volt. Niigata környékének 35 ezer lakója azóta sem térhetett vissza lakóhelyére, több mint hatezeren gépkocsijukban vagy a hadsereg által rendelkezésre bocsátott sátrakban laknak. Az októberi földmozgás következtében 9400 ház dőlt össze vagy szenvedett károkat.